Szolnok (city) Hazavár

Az első hat hallgató megkapta ösztöndíját a Szolnok Hazavár Programban, amelynek célja, azoknak a városhoz kötődő fiatalok tanulásának a támogatása, akik diplomájuk megszerzése után visszatérnek a lakóhelyükre dolgozni - írta csütörtöki számában az Új Nép

Mint a Jász-Nagykun-Szolnok megyei napilapban olvasható: az országosan egyedülálló programban elsősorban a Szolnok fejlődése szempontjából értékes szaktudást szerző a fiatalokat segítik. A cél a magasan képzett diplomások, főként orvosok, közgazdászok és mérnökök helyben tartása. Az egyetemisták jövőbeni munkáltatójukkal erről szerződést írtak alá, amelyben vállalták, hogy az alföldi megyeszékhelyen dolgoznak.

A hat fiatal közül négy orvostanhallgatóval a megyei fenntartású Hetényi kórház, míg egy-egy mérnöknek illetve közgazdásznak tanulóval az Architex Kft. kötött szerződést - írta a lap.
Forrás: MTI