Érintettek a miniszterek?

Gráf József földművelésügyi és vidékfejlesztési, valamint Juhász Ferenc volt honvédelmi miniszter is tudott a pákozdi földterület körüli jogügyletekről - állítja Budai Gyula, a Nemzeti Földalapkezelő Szervezet Ellenőrző Bizottságának tagja.

Budai, a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetségének (Magosz) szövetségi igazgatója elmondta, hogy birtokában vannak olyan dokumentumok, amelyek a két miniszter érintettségét bizonyítják, ezért bejelentést tett a Központi Nyomozó Főügyészségnél. Arra kérte a testület vezetőjét, vizsgálja meg, "hogy Gráf József miniszternek, illetve Juhász Ferenc volt miniszternek milyen szerepe lehetett a Benedek Fülöphöz kapcsolódó földügylethez".
Forrás: MTI