Francia-finn műsor a Nemzeti Filharmonikusok koncertjén

A világhírű finn szoprán, Anu Komsi csütörtökön este nyolc Debussy-dalt énekel a Bartók Béla Nemzeti Hangversenyteremben, a vendégkarmester, a szintén finn Sakari Oramo hangszerelésében a Nemzeti Filharmonikusok koncertjén - tájékoztatta Aradi Péter, az e

Anu Komsi nem először lép fel a Művészetek Palotájában, ő szólaltatta meg például Kurtág György vokális műveit. Budapesten ezért elsősorban kortárs zenei előadóként ismert, pedig belcanto operák főszerepeit is játszotta. Idén Puccini Angelica nővérének nemcsak a címszerepét formálta meg, hanem rendezte is a darabot a Kokkola Nyári Operafesztiválon.

A Chansons de Jeunesse című ciklust férje, Sakari Oramo karmester hangszerelte, aki már 1995 óta foglalkozik a korai Debussy-dalokkal.

Debussy 18 éves korában egy ideig azzal keresett pénzt, hogy egy párizsi énektanárnő óráin működött közre mint zongorakísérő. Oda járt órákat venni Marie-Blanche Vasnier, egy hivatalnok 32 éves felesége, akibe Debussy halálosan beleszeretett. Kapcsolatuk igen erősen hatott Debussy pályakezdésére. A szerelmes fiatalember 1881 és 1884 között összesen 27 dalt komponált Madame Vasnier-nek. A fiatalkori szárnypróbálgatásoknak nagy a jelentőségük: Debussy itt fejlesztette ki érzékenységét a költői szöveg iránt.

A koncert első darabja a finn komponista, Sibelius En Saga című műve lesz, amely az északi ködöket sötét hangszínekkel idézi föl. Elhangzik még Richard Strauss Imígyen szóla Zarathustra című szimfonikus alkotása is, amely a zenetörténet talán leghatásosabb napfelkelte-zenéjével kezdődik.
Forrás: MTI