Az idén is megépítik a megabetlehemet

A Somogy megyei Vörs római katolikus templomában az idén is felépítik a Jézus születését bemutató bibliai életképet, amely mára Európa legnagyobb beltéri Betlehemévé nőtte ki magát.

Az Advent első vasárnapjára elkészülő és január végig megtekinthető ötven négyzetméternyi építményt évente 40 ezren keresik fel.

A Kis-Balaton szomszédságában fekvő, ötszáz lakosú falu templomában először 1948-ban építettek Betlehemet, akkor egy négyzetméternyi területen. Az életkép az idők folyamán mind nagyobb és részletgazdagabb lett, köszönhetően a falu önkéntes segítőinek és az őket immár több mint két évtizede irányító Futó Péternek, aki ezúttal is szabadságot vett ki, hogy minden idejét az építéssel tölthesse.

A vörsiek több hetes előkészítő munka után egy hét alatt építik fel a Betlehemet, amelyhez számos tuját, 30 fenyőfát, nagymennyiségű fenyőgerendát és deszkát, 30 ládányi mohát használnak fel.
Mint azt Futó Péter az MTI-nek elmondta: a hely adottságai miatt a Betlehem mérete ennél már nem lehet nagyobb, de a megjelenítésben azért minden évben van valami újdonság.

Tavaly például az, hogy a hátteret egy saját készítésű, három négyzetméternyi felületű, Betlehem városát ábrázoló festmény adta, ahonnan egy út vezet a már térben kialakított jászol felé, ahol Jézus megszületett. Az idén tovább szépítik, gazdagítják ezt a hátteret és az életképet megjelenítő festett gipszfigurák is felújítva, régi fényükben fogadják a látogatókat.

A monumentális alkotáshoz szükséges alapanyagokat évek óta egy kizárólag erre a célra telepített ligetből vágják ki, egyúttal folyamatosan pótolják is a fákat. A vörsiek a párját ritkító különlegességgel tavaly kiérdemelték a Somogy Megyei Közgyűlés által alapított Örökségünk -Somogyország Kincse kitüntetést.

A vörsiek bibliai életképe - ha neveznék -, akár a világ legnagyobb beltéri Belteheme címet is elnyerhetné - mondta futó Péter, hozzátéve: annál is inkább, mert ilyen kategória ma még nem szerepel a Guinness-rekordokat jegyző nyilvántartásban.
Forrás: MTI