Vonzóbb lett Kína

Az olimpia után a külföldiek valamivel jobban kedvelik Kínát, a kínai emberekről kialakult kép azonban továbbra sem javult - derült ki a Kínai Kommunikációs Egyetem (CUC) közvélemény-kutatásából.

Az összesen 2400 külföldi bevonásával online, valamint személyes beszélgetés alapján készült felmérést július vége és szeptember eleje között, azaz az olimpia előtt, alatt és utána készítették - mondta Ko Huj-hszin (Ke Huixin) a CUC professzora. Az online felmérést amerikai, angliai és szingapúri állampolgárokkal, a személyes interjúkat pedig olyan európai, amerikai, és ázsiai válaszolókkal készítették, akik az olimpia alatt és után is Pekingben tartózkodtak.

A közvélemény-kutatás eredményéből egyértelműen látszik, hogy az olimpiát követően a külföldiek Kínáról alkotott általános benyomása javult függetlenül attól, hogy jelen voltak-e a játékokon vagy sem.

Az ötfokozatú Likert-típusú skálán a külföldiek szemében Kína gazdasági imázsa 3,1-ről 3,2-re emelkedett, kulturális megítélése a 3,0-ás értékről nagyon kicsit, de felfelé változott, míg az ország politikai berendezkedéséről alkotott kép továbbra is 2,6 ponton maradt, és végül a Pekingről alkotott kép 3,0-ról 3,1-re emelkedett.

Azok, akik a felmérésben rész vettek - az olimpiai játékok nézőiként, utazásik során, barátaik révén, esetleg a kínai mozifilmekkel, "Made in China" termékek használatával vagy akár a kínai konyhán keresztül - valamilyen módon már kapcsolatba kerültek a világ legnépesebb országával.

A kínaiakról kialakult kép azonban továbbra sem javult, még mindig 2,6 ponton maradt. Azok, akik többször jártak az ázsiai országban a kínaiak udvariasságára, munkához való hozzáállására, és arra, hogy miként képesek az ígéreteiket megtartani alacsonyabb pontszámokat adtak.

Kiderült azonban az is, hogy a külföldiek alig tudnak valamit Kínáról, arra a kérdésre, hogy jelenleg ki a Kínai Népköztársaság elnöke, a Pekingben tartózkodók közül mindössze 40 százalék válaszolt helyesen.
Forrás: MTI