Tarlós vitatja 4-es metró költségeit

Egészen elképesztő, "arcpirító dolognak" nevezte Tarlós István, hogy újabb 80 millió forintot kíván a városvezetés a 4-es metró kommunikációjával foglalkozó PR-cégnek adni. A Fidesz fővárosi frakcióvezetője hétfőn az MTI-nek nyilatkozva kiemelte, hogy a c

Ezt a pénzt tulajdonképpen azért fizetik ki egy külső cégnek, hogy az elmondja a budapestieknek, hol tart a metró építése, illetve, hogy mit intéztek az EU-ban - mondta a Fidesz fővárosi frakcióvezetője.
Hozzátette: Demszky Gábor főpolgármester vagy a helyettesei ezt "el tudnák mondani ingyen is a televízióban".

Miközben iskolákat zárnak be, csődhelyzetben van a BKV, eladják a gázműveket, nincs pénz a köztisztviselők béremelésére, s "miközben telesírják a világot azzal, hogy nincs pénz", a PR-cégnek többet adnak - közölte Tarlós István.

Az ellenzéki politikus hiányolja, hogy nem kapnak az emberek pontos tájékoztatást arról, mire is költi a pénzt a városvezetés. A frakcióvezető furcsának tartja, hogy Brüsszelben tart bemutat ez a cég, miközben Demszky Gábor egy éve már azt nyilatkozta, hogy a brüsszeli támogatás tulajdonképpen befejezett ténynek tekinthető. Mikor mondott igazat? - tette fel a kérdést.

A BKV 4-es metró projekt igazgatósága hétfőn közleményben részletezte, mire is költik a tájékoztatásra szánt pénzt. Az MTI korábbi beszámolóját megerősítve kifejtik, hogy a hazai mellett a jövőben európai uniós tájékoztató kampányt is folytatnak.

A cél az, hogy az uniós döntéshozók a támogatásra benyújtott szakmai pályázat pénzügyi és műszaki dokumentációja mellett kiegészítő információkat szerezzenek Budapest fejlesztési terveiről, közlekedési koncepciójáról és az egyes projektekről. A többnyelvű kiadványok, kiállítások, szakmai konferenciák költségigénye 80 millió forint, amit belső átcsoportosítással biztosít a projektigazgatóság, így többletköltséget nem jelent ez a döntés.
Forrás: MTI