Módosító javaslatok az oktatási költségvetéshez

A szocialisták három ponton tartják szükségesnek az oktatás területén módosító javaslatok benyújtását a jövő évi költségvetéshez - mondta Tatai-Tóth András, az MSZP parlamenti képviselője csütörtöki budapesti sajtótájékoztatóján.

Az MSZP oktatási munkacsoportjának vezetője kifejtette: visszapótolnák a teljesítménymutatóhoz kötött normatíva csökkentését. A költségvetési javaslat szerint ez 4,2 milliárdos mínuszt jelentene; az összeget az informatikai és teljesítménymotivációs alapból csoportosítanának át. Az átcsoportosítás után mindkét alapban maradna még elegendő összeg - jegyezte meg a szocialista politikus, aki szerint elsősorban a kötelező feladatok ellátásának feltételeit kell biztosítani.

Megjegyezte: a többi normatívánál nem lesz változás a költségvetésben szereplő adatokhoz képest.
Mint elhangzott, az eredeti elképzeléshez képest javulnának a korai fejlesztés feltételei is. A költségvetésben foglaltak ellen korábban gyógypedagógusok fogalmazták meg aggályaikat.

Tatai-Tóth András kitért arra is, hogy az előterjesztés szerint változnának a többcélú kistérségi társulásban fenntartott intézmények támogatási feltételei. A mostani javaslat kizárná a támogatotti körből azokat a társult intézményeket, amelyek alsó és felső tagozata más településen működik.
A változatásról elmondta: el tudják képzelni, hogy a 2009. január 1. után létrejövő társulásoknál új követelményeket támasszanak, visszamenőleg azonban nem. Tatai-Tóth András szerint a 13. havi bérek kivonása miatt az önkormányzatok terhei abszolút mértékben nem változnak.
Forrás: MTI