A meggyilkolt öcsről elnevezett híd

Robert F. Kennedyről, John F. Kennedy elnök 40 éve meggyilkolt öccséről neveztek el egy hidat New Yorkban.A Manhattant két másik városrésszel, Bronxszal and Queensszel összekötő Triborough hidat fogják ezentúl Robert F. Kennedy-hídnak nevezni.

Egy queensi parkban, a híd tövében rendezett szerdai ünnepségen részt vett a Kennedy família több generációja, köztük Ethel, Kennedy felesége, valamint két fia, Joseph és az ifjabbik Robert, valamint lánya, Kerry. Az eseményen megjelent Bill Clinton volt elnök is.

Robert F. Kennedyről első ízben neveztek el egy közobjektumot New York államban, amelynek szenátora volt 1965 és 1968 között. A szövetségi állam törvényhozása június 4-én, a meggyilkolásának évfordulója előtti napon határozott az 1936-ban átadott híd átnevezéséről.

Robert F. Kennedy igazságügy-miniszter volt az 1963-ban ugyancsak meggyilkolt elnök bátyjának kormányában, később szenátorrá választották. Az 1968-as elnökválasztási évben, az előválasztási versengés során, június 5-én, Los Angelesben ölték meg, egy palesztin férfi lőtte le. Robert F. Kennedy előzőleg megnyerte a kaliforniai előválasztást, jó esélye volt arra, hogy ő legyen a következő amerikai elnök.

New York államnak 4 millió dollárt kell költenie a hidat jelző 139 közúti jelzőtábla kicserélésére Manhattan, Bronx és Queens városrészben. A kisebb táblákon költségtakarékosságból valószínűleg csak egy rövidített felirat, "RFK Bridge" lesz olvasható.
Forrás: MTI