Sportolók tüntettek

Kedden csepeli sportolók és sportbarátok demonstráltak a kerületi önkormányzat előtt, akciójukkal a Csepel SC Alapítvány tulajdonában lévő sporttelepen tervezett változtatások ellen kívántak tiltakozni.

Takács Krisztián, a Csepel FC ügyvezetője az MTI érdeklődésére elmondta: a területet kezelő alapítvány és a beruházó cég között szoros összefonódások alakultak ki, a legutóbbi javaslat szerint a terület átminősítését és átalakítását úgy tervezik, hogy a beépített rész mindössze hét százaléka látna le sportfunkciót, miközben iroda és lakóházak létesülnének a sportpályákon.

A demonstráción a Csepel SC sporttelepén működő tizenegy kisegyesület képviseltette magát. A háromszáz sportoló - köztük Hanzély Ákos, korábbi világ- és Európa-bajnok öttusázó, valamint Hamar István, volt válogatott futballista - közül többen kispályás labdarúgó-mérkőzéseket játszottak az önkormányzat előtt, majd átadták petíciójukat Tóth Mihály polgármesternek.

A kerület vezetője a távirati irodához eljuttatott reagálásában leszögezte: az önkormányzat támogatja az alapítvány legfontosabb fejlesztési célkitűzéseit, ugyanakkor az egyesületi vezetőkkel egyetértésben úgy gondolja, hogy biztosítani kell az egyesületek további működéséhez szükséges feltételeket és a sportolásra alkalmas terület a teljes terület hatvan százalékánál nem lehet kevesebb. Tóth Mihály közlése szerint ezt a törekvést a képviselő-testület októberi ülésén is megerősítette.
Forrás: MTI