Mozgással, alvással a rák ellen

A rendszeres testmozgás csökkentheti nők esetében a rák kialakulásának kockázatát, ám ez haszontalanná válhat, ha valaki túl keveset alszik - állapították meg amerikai kutatók.

A Maryland államban 5968 nő bevonásával végzett tanulmány megerősítette azokat a korábbi kutatási eredményeket, amelyek szerint a rendszeres fizikai aktivitás esetén kisebb a rák kialakulásának valószínűsége. A rendszeres testmozgást végző embereknél kisebb a mellrák, a bélrák, és a rák más fajtáinak kockázata. Szakértők úgy vélik, hogy fontos szerepe van a mozgás hatásának a szervezet hormonszintjére, az immunrendszer működésére és a súlyra.

A szakemberek azonban rájöttek, hogy az alvás is fontos tényező lehet a rák kialakulásában, amikor olyan 18 és 65 év közötti nőket vizsgáltak, akik igen aktívak voltak a heti testmozgást illetően.

Kimutatták ugyanis, hogy a fizikailag aktív nők körében 47 százalékkal nagyobb a betegség kialakulásának kockázata azok esetében, akik napi hét óránál kevesebbet alszanak, mint azoknál, akik ennél többet. Az erről szóló tanulmányt az amerikai Rákkutatási Társaság tanácskozásán ismertették.

James McClain, a kutatás vezetője közölte: egyelőre nem világos, mi okozhatja azt, hogy a túlságosan kevés alvás rákra hajlamosíthat embereket. "A megfelelő mennyiségű alvást azonban mindig is a jó egészséggel hozták összefüggésbe" - hangoztatta a szakember.

Az amerikai Járványellenőrzési és Megelőzési Központ (CDC) szerint az alváshiány közegészségügyi jelentőségét eddig nem ismerték fel kellőképpen, s az amerikaiak körében egyre többen vannak, akik egyre kevesebbet alszanak. 1985 és 2006 között megnőtt azon felnőttek száma, akik csak napi hat órát vagy annál kevesebbet aludtak.

Alvásszakemberek a krónikus alváshiányt az elhízással, cukorbetegséggel, a magas vérnyomással, a stroke-kal, az érrendszeri betegségekkel, depresszióval, dohányzással és a túlzott alkoholfogyasztással hozzák összefüggésbe.
Forrás: MTI