Hiller orosz kultúrát hoz

Kiállításokról, értelmiségi párbeszédről és oroszországi magyar filmhétről állapodott meg keddi tárgyalásain Hiller István magyar és Alekszandr Avgyejev orosz kulturális miniszter Budapesten.

A megbeszéléseket követő sajtótájékoztatón Hiller István elmondta, hogy a jövő év első felében a Sárospataki párbeszédnek elnevezett folyamat keretében magyar és orosz értelmiségiek folytatnak kerekasztal-megbeszéléseket a kultúra és a gazdaság, a kultúra és az állam viszonyáról, illetve a kultúra finanszírozásának kérdéseiről.

Az ebben az időszakban a Magyar Nemzeti Múzeumban megrendezendő, Szkíták kincsei című kiállításra Oroszországból is érkeznek nagy értékű tárgyak. Magyarország a régi mesterek itt feltalálható remekműveiből állít össze Oroszországban bemutatandó tárlatot, majd 2010-ben az impresszionisták Oroszországban őrzött, világviszonylatban is kiemelkedő alkotásaiból fogad kiállítást a Szépművészeti Múzeum.

Jövőre Oroszországban magyar filmhetet rendeznek, amely nemcsak a fiatal magyar rendezők alkotásaiból ad körképet, hanem lehetőséget biztosít a magyar filmiparról, a befektetési lehetőségekről folytatandó párbeszédre is.

Hiller István orosz partneréről azt mondta: "jó és nehéz vele tárgyalni", ugyanis "a két ország kulturális viszonyait meghatározó témákban határozott véleményt képvisel". Dicsérte ismereteinek mélységét, alaposságát is.

Alekszandr Avgyejev az MTI kérdésére ezekről a "meghatározó témákról" szólva úgy fogalmazott: lényegében másodlagos, de nagyon fontos technikai kérdésekről van szó, amelyek a műkincsek biztosítását, biztonságát, immunitását, fizikai megőrzését érintik.

Ezzel kapcsolatban a magyar miniszter utalt arra, hogy a kiállításokon bemutatandó orosz kultúrkincsekre a Magyar Köztársaság állami garanciát, a kormány száz százalékos értékgaranciát vállal. A magyar fél vállalja továbbá, hogy amíg ezek a kincsek Magyarországon lesznek, senki semmiféle követeléssel nem léphet fel velük kapcsolatban.

Az MTI további kérdésére, hogy szerepelt-e a tárgyalások napirendjén a II. világháború után Oroszországba került magyar műkincsek kérdése, Alekszej Avgyejev diplomatikusan úgy válaszolt: gyümölcsözően tárgyaltak minden, a kulturális egyezményeket és együttműködést érintő kérdésről.

Hiller István azt hangoztatta, hogy a magyar-orosz kapcsolatok egészében fontos szerepe van a kultúrának, és azt a két kormány is így látja.
Forrás: MTI