A Fidesz és a plafontörvány csöndje

A Fidesz azért nem szavazta meg a plafontörvényt hétfőn a parlamentben, mert nem került bele a miniszterek felelősségére és szankcionálhatóságára vonatkozó javaslatuk, viszont benne maradt a Fidesz által rossznak tartott reáladósság-szabály, a fideszes ke

Az Országgyűlés hétfőn 214 igen szavazattal, 160 ellenében, 2 tartózkodás mellett fogadta el a takarékos állami gazdálkodásról szóló úgynevezett plafontörvényt, amelyet az SZDSZ kezdeményezett. Igennel szavazott az MSZP-, az SZDSZ- és az MDF-frakció; nemmel voksolt a Fidesz, a KDNP és három független képviselő; Baja Ferenc (MSZP) és a független Tóth András pedig tartózkodott.

A plafontörvény rögzíti a kiadási főösszeget, létrehozza a Költségvetési Tanácsot és a Stabilitási és Reformalapot. A plafontörvényről többször is egyeztettek a parlamenti pártok.

Varga Mihály az MTI kérdésére azt mondta: a Fidesz ezért nem szavazta meg a törvényt, mert több olyan javaslatuk nem került be a törvénybe, amit fontosnak tartottak a kiadások kontrollja szempontjából, más javaslatok viszont módosított változatban kerültek be a jogszabályba.

Mint mondta, nem került bele a törvénybe a miniszterek felelősségét nevesítő fideszes javaslat. Eszerint, ha a költségvetés számai eltérnek attól, amit a parlament jóváhagyott, akkor a minisztereknek anyagilag is felelősséget kellene vállalniuk ezért. A Fidesz emellett azt is javasolta, hogy jelenjen meg büntetőjogi kategóriaként, ha manipulálják az államháztartás számait. Varga Mihály szerint ezek a lépések szükségesek lettek volna a korrekt szabályozáshoz.

A költségvetési bizottság fideszes elnöke szerint örültek annak, hogy az általuk javasolt Költségvetési Tanács bekerült a törvénybe, de azt sajnálják, hogy kormány átírta javaslatukat és egy titkárságot rendelt a tanács mellé, amely kísértetiesen emlékeztet az MSZP által javasolt költségvetési hivatalra. Hozzátette: bizonytalan, hogy hány fővel, milyen apparátussal működik majd ez a titkárság.

Varga Mihály kifogásolta, hogy a törvénybe bekerült a reáladósság-szabály, amelyről a Nemzetközi Valutalap, az Állami Számvevőszék és a Magyar Nemzeti Bank is azt mondta, hogy nem átlátható. A Fidesz szerint egy rossz reáladósság-szabály megakadályozhatja az adócsökkentést a következő időszakban, márpedig a Fidesz az adócsökkentésben érdekelt - tette hozzá.

Az MDF adójavaslatairól Varga Mihály kérdésre válaszolva azt mondta, hogy nem ismeri ezeket, de az biztos, hogy a Fidesz adóemelést nem fog támogatni a jelenlegi helyzetben.
Forrás: MTI