Magyar alkotások itt-ott

Salerno városának díját nyerte el az olasz településen rendezett filmfesztiválon Sipos József alkotása, az Eszter hagyatéka. A kedden kezdődő nemzetközi kairói seregszemle fődíjáért a Márió, a varázsló című alkotás száll versenybe, emellett bemutatják a P

62. alkalommal megrendezett salernói filmfesztivál versenyprogramjában mutatták be az Eszter hagyatékát, amely Márai Sándor azonos című regénye alapján készült. Sipos József rendező-producer a hétvégi díjátadó ünnepségen vette át Salerno városának elismerését - írta Papp Csaba Zoltán, a filmunió munkatársa. Hozzátette: Márai Sándor 1968 és 1980 között Salernóban élt. Az Eszter hagyatékát hamarosan az olasz filmszínházak is bemutatják. A salernói bemutató a magyar film olaszországi premierje volt és a nagyközönség Sipos József filmjét olasz szinkronnal láthatta.

A Nagy-Kálózy Eszter, Cserhalmi György, Törőcsik Mari és Eperjes Károly főszereplésével a Balaton-felvidéken forgatott mozgókép nemrég a Los Angeles-i Magyar Filmfesztiválon elnyerte a Kertész Mihály, azaz Michael Curtiz emlékére alapított közönségdíjat - említette meg Papp Csaba Zoltán.

A filmunió munkatársa arról is beszámolt, hogy az arab világ egyetlen A-kategóriás filmfesztiválján, Kairóban szerepel a versenyprogramban Almási Tamás alkotása, a Márió, a varázsló. A Franco Nero és Nyakó Júlia főszereplésével készült film a seregszemle fődíjáért, az Arany Piramisért száll versenybe; az egyiptomi vetítés lesz egyben a mozi nemzetközi premierje, amelyen jelen lesz Almási Tamás is. A 32. alkalommal tartandó kairói filmfesztiválon emellett bemutatják Till Attila első rendezését, a Pánikot is.
Forrás: MTI