"Nem vonulhat ki mindenhonnan az állam"

A szolidaritás és a felelősségvállalás a legfontosabb része a szegénység leküzdésének Magyarországon - hangsúlyozta Szili Katalin, az Országgyűlés elnöke a Magyar Szegénységellenes Hálózat szervezésében rendezett konferencián szombaton a Parlamentben.

A házelnök megfogalmazása szerint elsősorban szolidaritásra és felelősségvállalásra van szükség ahhoz, hogy Magyarországon leküzdhető legyen a szegénység. Mint mondta, a magyar törvényhozásnak biztosítania kellene, hogy minden állampolgárnak joga legyen a megélhetéshez. Ezt alkotmányossági joggá kell tenni - fűzte hozzá. 

Szili Katalin véleménye szerint van néhány olyan terület - oktatás, egészségügy, szociális szféra -, ahonnan az állam nem vonulhat ki. Felhívta a figyelmet arra, hogy nem lehet elsorvasztani azt a rendszert, amely a családok megélhetésének egyik biztosítéka. Ilyenek az óvodák, valamint a bölcsődék, amelyek nagy segítséget nyújtanak a családoknak - magyarázta.

Az Országgyűlés elnöke megemlítette, hogy Magyarországon jelenleg kisebb az elszegényedés rátája, mint az európai uniós átlag, amelyik tizennyolc százalék, míg Magyarországon tizenhat százalékos. Rettenetes nagy fontossága van annak, hogy ne engedjük tovább az elszegényedést - emelte ki Szili Katalint.
Forrás: MTI