Elhunyt Hetényi István

82 éves korában elhunyt Hetényi István, aki több mint hat éven keresztül volt Magyarország pénzügyminisztere. Ezt a tisztséget 1980. közepétől 1986. végéig töltötte be.

A József Nádor Műegyetem Közgazdasági Karán szerzett oklevelet és egyetemi doktorátust 1948-ban. Pályafutását 1949-ben a Gazdasági Főtanácsnál kezdte, majd 1980-ig az Országos Tervhivatalban dolgozott. A tervhivatalban 1973-tól 1980-ig államtitkári posztot töltött be.

Hetényi István egyaránt részt vett az 1968-ban bevezetett új gazdasági mechanizmus előkészítésében (a tervezési munkacsoportot vezette), az 1987-es bankreform kialakításában, amely létrehozta Magyarországon még a rendszerváltást megelőzően a kétszintű modern bankrendszert. Nevéhez fűződik, az egyik meghatározó kidolgozója volt az 1988-as magyarországi adóreformnak, a piacgazdaságot Magyarországon megalapozó adórendszer létrehozásának.

Hetényi István nyugállományba vonulását követően is aktív maradt, több, az adórendszer átalakítását, korszerűsítését elemző szakértői munkacsoportban vett részt. A Pénzügyminisztérium vezetői, az elmúlt évtizedben a pénzügyminiszteri posztot betöltő kormánytagok rendszeresen igénybe vették Hetényi István szaktudását. Főleg adózási, de egyéb kérdésekben is kikérték véleményét.
Hetényi Istvánt a Pénzügyminisztérium saját halottjának tekinti.
Forrás: Pénzügyminisztérium