Erős rendőri jelenlét a virrasztáson

Folyamatosan érkeznek az emlékezők, hogy cigány szokás szerint virrasztást tartsanak az egy héttel ezelőtti támadás következtében elhunyt két roma ember tiszteletére. A falu rendjét több mint 200 rendőr őrzi - jelentették az MTI tudósítói.

A mécseseket, gyertyákat annak a háznak a lépcsőjén helyezik el az emlékezők, amelyet múlt hétfőre virradóra ismeretlenek Molotov-koktéllal felgyújtottak, és amelyben két embert agyonlőttek. Gyertyát gyújtott Kolompár Orbán, az Országos Cigány Önkormányzat (OCÖ) elnöke, Horváth Aladár, a Roma Polgárjogi Alapítvány elnöke és Dancs Mihály, a Roma Polgárjogi Mozgalom Borsod megyei vezetője mellett az OCÖ több elnökhelyettese és más megyei romavezetők, a környező falvak romaszervezeteinek képviselői, illetve helybeliek.

A Borsod megyei alig ezerfős településen megerősítették a rendőri jelenlétet, ugyanis olyan információkat kaptak a rendőrök, hogy a korábban meghirdetett, betiltott tüntetés helyett szélsőségesek spontán demonstrációt kívánnak tartani. Az MTI tudósítói szerint legalább 200 rendőr őrzi a falu nyugalmát. Nagycsécs bekötőútjain rendőrautók állnak, a falu közepén lévő templom mellett hat rendőrségi mikrobusz, több járőrautó várakozik, a főutcát keresztező mellékutcákban 3-4 egyenruhás posztol, s a faluban mindenkit igazoltatnak. Megállítják és ellenőrzik a településen áthaladó gépjárműveket is. Civil ruhás rendőrök is segítik a rend fenntartását.

A szomszédos településeken szintén látható a rendőri jelenlét - jelentették az MTI tudósítói.
Forrás: MTI