Csend van az UD-ügyről

A vállalkozást képviselő ügyvéd nem tud arról, hogy az UD. Zrt. ügyében a rendőrség mit végzett. A Nemzeti Nyomozó Iroda egyelőre hallgat. Az eljárás megindulása óta csaknem két hónap telt el. Gyanúsított még nincs - így foglalja össze a szombati Népszaba

"Az ügyben - tekintettel a folyamatban lévő nyomozás érdekeire - nem kívánunk nyilatkozni" - ezt a választ kapta a lap - mint írta - az UD Zrt. állítólagos törvénysértő adatgyűjtési akciói miatt eljáró Nemzeti Nyomozó Irodától (NNI).

A Népszabadság szerette volna megkérdezni, helytálló-e az az információjuk, hogy a vállalkozástól szeptemberben lefoglalt számítógépek és más adathordozók adattartalmának elemzésével a Nemzetbiztonsági Szakszolgálat helyett más szakértőt bíztak meg. Ezt egyébként más források megerősítették, és a döntés oka az volt, hogy a szakszolgálat sértettként maga is érintett - olvasható a lapban.

Futó Barnabás, az UD Zrt. jogi képviselője a Népszabadságnak azt mondta, úgy értesült, hogy Dávid Ibolya MDF-elnök által magántitok jogosulatlan megszerzése miatt - a lejáratását célzó feltételezett adatgyűjtés okán - tett feljelentést már jogerősen elutasították. A lap egyébként megemlíti, hogy a cég ügyében "folyik még több per is".

Így az ügyvéd elmondta a lapnak, hogy a Csányi Sándor OTP-elnök és Tóth János, az UD Zrt. egyik tulajdonosa közti beszélgetésről készült hangfelvétel nyilvánosságra hozatala miatt maguk is büntetőeljárást kezdeményeztek magántitok jelentős érdeksérelmet okozó megsértésének bűntette miatt.

Ez utóbbi esetről a szombati Magyar Nemzet idézőjelek között azt írta, hogy Dávid Ibolya MDF-elnök is "képbe kerülhet" a nyomozás kapcsán, amelyet a Központi Nyomozó Főügyészség indított. Ugyancsak Futó Barnabás a lappal azt közölte, hogy valóban ismeretlen tettes ellen tettek feljelentést, de a jogi eljárás megindításáról Dávid Ibolya ominózus sajtótájékoztatója alapján döntöttek.
Forrás: MTI