Végeztek az első esélyegyenlőségi menedzserek

Átvették oklevelüket pénteken a Budapesti Corvinus Egyetemen azok a hallgatók, akik első ízben végeztek az egyetemi szintű esélyegyenlőségi menedzser szakon.

A Budapesti Corvinus Egyetem Közgazdasági Továbbképző Intézetében végzett hatvan hallgató a Humán Erőforrás Operatív Program (HEFOP) pályázat keretében elnyert támogatással ingyenesen vett részt a képzésben, és a jövőben a hátrányos helyzetűeket segítő szakemberként tevékenykedhet - olvasható az egyetem közleményében, amit pénteken az MTI-hez is eljuttattak.

Koncz Katalin egyetemi tanár a kommünikében kiemelte: több mint 300 jelentkezőből az esélyegyenlőség szempontjai szerint választották ki a hallgatókat. Nemek szerint is arányos volt a kurzus, mert a férfiakat pozitívan diszkriminálták.

Figyeltek arra is, hogy a halmozottan hátrányos helyzetűeket, a fogyatékosokat is kellő számban képviseljék a csoportban. Szempont volt továbbá a hallgatók kiválasztásánál az is, hogy résztvevők az ország minden részét képviseljék.
Forrás: MTI