Ivanovic és S. Williams visszalépett

Az orosz Vera Zvonarjova három játszmában nyert a világelső szerb Jelena Jankovic ellen, így három győzelemmel, csoportelsőként jutott az elődöntőbe a női teniszezők 4,55 millió dollár összdíjazású WTA-világbajnokságán, Dohában.

A két játékos már korábban biztosította a helyét a legjobb négy között, mérkőzésük tétje "csupán" az volt, hogy ki lép tovább első helyezettként. A Fehér csoport másik - gyakorlatilag tétnélküli - találkozóját törölni kellett a programból, a szerb Ana Ivanovic ugyanis betegségre hivatkozva visszalépett.

Hasizom-húzódás miatt ugyancsak lemondta a további szereplést az amerikai Serena Williams, aki a Gesztenyebarna jelzésű kvartettben pénteken ki-ki mérkőzést játszott volna az oroszok olimpiai bajnokával, Jelena Gyementyjevával. Utóbbi így játék nélkül került az elődöntőbe a továbbjutását már korábban bebiztosító idősebb Williams-lány, Venus mellett.

A nézők ugyanakkor nem maradtak program nélkül, Serena Williams helyére az orosz Nagyja Petrova, Ivanovic helyére pedig a lengyel Agnieszka Radwanska ugrott be a tartalékok közül.

Eredmények:
Fehér csoport:
Zvonarjova (orosz)-Jankovic (szerb) 2:6, 6:3, 6:4

Később:
Fehér csoport:
Radwanska (lengyel)-Kuznyecova (orosz, 6.)
Gesztenyebarna csoport:
Gyementyjeva (orosz)-Petrova (orosz)

A szombati elődöntőben: V. Williams (amerikai)-Jankovic, Zvonarjova-Gyementyjeva.
A végső sikerért - veretlenül - 1.340.000 dollár jár.
Forrás: MTI