BKV-történet képekben elbeszélve

Budapest elmúlt 60 évét mutatja be a különböző járműveken keresztül a Közlekedik a főváros című album. A BKV Zrt. fennállásának 40. évfordulója alkalmából a napokban kiadott könyvet Legát Tibor írta és szerkesztette.

Az egyszerre informatív és szórakoztató kötet képekben gazdagon mesél a fővárosi közlekedés múltjáról és jelenéről. A Csönget egy picit, Zöld inga, Csukló és gyakorlat, Vörös számtan és Mélyföld címeket viselő fejezetek az egyes közlekedési eszközök meglepően sokszínű történetébe avatják be az olvasót.

"A járművek éppúgy hozzátartoznak a városképhez, mint az épületek, a közterületek, vagy az emlékművek" - mondta el Legát Tibor az MTI-nek, hozzátéve, hogy a napokban megjelent album egyediségét az adja, hogy a főváros régmúltja, közelmúltja és jelene egyaránt megjelenik benne.
"Elsősorban olyan fotókat igyekeztem beválogatni az albumba, amelyek az aktuális korszakot, a város hangulatát, és természetesen az utasokat és a BKV dolgozóit is jellemzően ábrázolják, vagyis nemcsak egy járműtípus vagy beruházás precíz dokumentációi" - fogalmazott Legát Tibor.

A korabeli újságcikkeket, menetrendeket, kalauzdalokat és karikatúrákat is tartalmazó könyvben található képek nagy része a BKV fotóarchívumából származik, de megannyi, a szerző által készített fotó is helyet kapott az albumban.Legát Tibor, a Magyar Narancs szerkesztője és újságírója 1965-ben született Budapesten.
Forrás: MTI