Előbb a zene, aztán a szöveg

Zenére hangolódott az emberi agy: előbb érti meg a muzsikát, mint a beszédet - egy amerikai kutató szerint ez olvasható ki egy frissen befejezett vizsgálat eredményeiből.

Diana Deutsch, a San Diegó-i Egyetem munkatársa azt tapasztalta, hogyha ugyanazt a mondatot ugyanolyan hangsúlyozással ismételgetünk, akkor ez a mondat az agyunk számára azonnal egyfajta "dallá" változik. A kutató szerint ebből az következik, hogy az agyunk "alapbeállítása" szerint egy beszélgetés szavait zenének értelmezzük.

A beszéd és a dal közötti határvonal meglehetősen elmosódott - tette hozzá Deutsch a New Scientist című folyóiratban közölt tanulmányában.

A vizsgálatba képzett énekeseket is bevont. Ha őket kérte fel egy-egy mondat többszöri elismétlésére, még határozottabban "dalszerű" lett az eredmény.

Mindennek az a magyarázata a szakember szerint, hogy agyunk a zenére van "ráállítva", ám a zenei stimulusokat erőszakkal elnyomja a beszélgetés értelmének felfogása érdekében. De éppen ezek a stimulusok kerülnek fölénybe, ha az agy "felszabadul", ilyenkor a szavak muzsikává alakulnak.
Forrás: MTI