A magáncélú letöltésnél ne módosuljon a szabályozás

A magáncélú letöltésnél, másolásnál a jelenlegi szabályozás maradna hatályban a szerzői jogi törvényben - ezt javasolja Varga László és Hajdu Attila, az MSZP két országgyűlési képviselője, akik csütörtökön Budapesten tartottak sajtótájékoztatót. Pettkó An

Az Országgyűlés által tárgyalt szerző jogi törvénymódosítás mostani szövege szerint büntethető lenne az internetről való magáncélú letöltés is, ha bizonyítható, hogy a letöltő nem az általában elvárható gondosság szerint járt el a letöltött tartalom jogszerűségének megállapításakor.
Varga László és Hajdu Attila módosító indítványt nyújtott be ennek a rendelkezésnek az elhagyása érdekében.

Varga László kezdeményezésüket azzal indokolta, hogy ellentétes a szerzői jog logikájával az általában elvárható gondosság fogalma.

Hozzátette: elegendőnek tartják az üzletszerű másolás büntethetőségét.

A két politikus módosító indítványa szerint az eredeti javaslat túlságosan tág keretet adna a bírói jogértelmezésnek. Az információs társadalomban kétséges, hogy a felhasználónak vajon milyen esetekben kellene tudnia, jogellenes forrásból kíván másolni.

Varga László elmondta, a szocialista frakció hétfőn dönt módosító indítványuk támogatásáról, amely felé a kormány is nyitott.

Hajdu Attila beszámolt arról is, hogy kezdeményezi az üres hordózók, CD-k, DVD-k és memóriakártyák után fizetett jogdíj felső határa hat százalék legyen. Mint mondta, ez idáig a törvény ilyen felső korlátot nem állapított meg, ami a gyakorlatban azt eredményezte, hogy az egyes jogdíjtételek számos esetben már a gyártói kibocsátási ár 100 százalékát is meghaladták.
Javaslatával megnövekedhet ezen adathordózok forgalma is - fűzte hozzá.

Közölte, a Magyarországon felhasznált mintegy 80 millió CD-ből 16 milliót vásárolnak a felhasználók az országban, a többit olyan országokból szerzik be, ahol kisebb a jogdíjtartalom.
Hajdu Attila megjegyezte: erről a módosító indítványról még egyeztetnek a kabinettel.

A két képviselő egy további módosító indítványukban azt is kezdeményezi, hogy a nyilvános könyvtári kölcsönzések után az irodalmi és zeneművek szerzőit ne az eredeti előterjesztésben szereplő 2012-től, hanem már 2010-től illesse meg díj.

A szerzői jogról szóló törvény módosítását október 21-én kezdte tárgyalni az Országgyűlés. Az előterjesztés a haszonkölcsönzés, az árvaművek felhasználásának szabályai mellett a közös jogkezelő szervekkel kapcsolatban is tartalmaz rendelkezéseket.

Pettkó András (MDF) kiemelte: mivel ő már korábban benyújtott a szocialista indítványokhoz hasonlókat az Országgyűlés által tárgyalt szerző jogi törvénymódosításhoz, ezért pártja támogatni tudja a szocialista módosító javaslatokat.

Mint mondta, fontosnak tartja, hogy az üzletszerű másolás büntethetősége maradjon meg.
Az ellenzéki képviselő hangsúlyozta: támogatják azt a kezdeményezést is, hogy az üres hordózók, CD-k, DVD-k és memóriakártyák után fizetett jogdíj felső határa hat százalék legyen.

Felhívta a figyelmet arra, hogy ma Magyarországon egy üres DVD árának a fele a szerzői jogdíj.
Forrás: MTI