Zuschlag komoly befolyással rendelkezett

Lados István másodrendű vádlott a szerdai tárgyalási napon délután is a védők kérdéseire válaszolt; Krausz Csaba ötödrendű vádlott védőjének kérdésére Lados István megerősítette korábbi vallomását, amely szerint Zuschlag János komoly befolyással rendelkez

Konkrét kérdésre válaszolva nem tudta Lados megmondani, hogy milyen kapcsolat fűzte például Szilvásy Györgyhöz, de azt megismételte, hogy Zuschlag akkor említette Szilvásy nevét, amikor már tudomása volt arról, hogy a Nemzetbiztonsági Hivatal lehallgatja őt.

Lados vallomása szerint Zuschlag "szó szerint azt mondta Erdélyben tartózkodásunk alatt, hogy az a féreg Szilvásy későn szólt, a lehallgatás megkezdéséről".

Lados István megerősítette korábbi vallomását, mely szerint Zuschlag János elmondta neki azt, hogy "Gyurcsány Ferenc felhatalmazta Bánáti Jánost, hogy járjon el a Zuschlag-ügyben".
Arról is Zuschlagtól szerzett tudomást, hogy Bánáti János járt a Legfőbb Ügyészségen és betekintett a Bács-Kiskun Megyei Főügyészségtől oda felkért nyomozati jegyzőkönyvekbe.

Amikor a vallomásomnak ezt a részét megtettem, igyekeztem a tényeket előtárni, ahogy én ezeket megtudtam - erősítette meg vallomását a másodrendű vádlott.

A vádlott hozzátette: neki nincs olyan információ a birtokában, ami a Zuschlag által elmondottakat megerősítené vagy cáfolna.

Az ügyész észrevételezte, hogy e vonatkozásban rendelkezésre áll egy hangfelvétel, amit a másodrendű vádlott készített, de a bíróság még nem játszott le. Ez bizonyító erejű lehet Zuschlag János és a pártban felette álló politikusokhoz fűződő kapcsolatára. A felvételről a tárgyalás korábbi szakaszában már volt szó, és a tanácsvezető bíró akkor elmondta: Zuschlag János kihallgatásán le fogja játszani.

A vádlottak védői egymás után tették fel kérdéseiket a másodrendű vádlottnak, aki kisebb pontatlansággal megismételte a nyomozati szakban tett, négyéves időszakra vonatkozó vallomásait.

Fodor Endre tanácsvezető bíró több esetben figyelmeztette a megszólaló ügyvédeket, hogy konkrét kérdéseket tegyenek fel és ne "csúsztassanak".

A szerdán nem fejeződött be Lados István kihallgatása, mert a tanácsvezető bíró kérdésére a kilencedrendű vádlott védője - miután már közel másfél órája tette fel kérdéseit - azt válaszolta, hogy még harminc kérdése van, a bíró berekesztette a tárgyalást.

Pénteken Lados István kihallgatásával folytatódik a bizonyítási eljárást. Pénteken még hét vádlott képviseletében tehetnek fel kérdéseket védőik, így bizonytalan hogy mikor kezdődik az elsőrendű vádlott kihallgatása.

A vádhatóság bűnszervezet tagjaként, különösen nagy kárt okozó, folytatólagosan elkövetett csalás bűntette és más bűncselekmények elkövetése miatt nyújtott be vádiratot Zuschlag János és 15 társa ellen. A Bács-Kiskun Megyei Főügyészség szerint a vádlottak civil szervezetek révén 75 millió forint állami támogatás jogosulatlanul megszerzésében működtek közre.

Zuschlag János, aki egykor az MSZP országgyűlési képviselője, a párt megyei szervezetének ügyvezető elnöke, Kiskunhalason önkormányzati képviselő, a Bács-Kiskun Megyei Közgyűlés szocialista frakciójának tagja is volt, 2007. szeptember 21-től előzetes letartóztatásban van. Lados Istvánt már korábban házi őrizetbe helyezték, mert minden vádpontra kiterjedő, részletes vallomást tett.
Forrás: MTI