Új szabályozás a médiában

Az új médiatörvény-tervezet szerint a jövőben változik a közszolgálati csatornák felügyelete és finanszírozása. A fő hangsúlyt a jövőben a piacfelügyelet és a tartalomkontroll kapná, és megszűnnének a kuratóriumok - írta a keddi Magyar Hírlap.

A lap szerint főképp a szabályok betartatását, a vállalt feladatok és a működési feltételek végrehajtását ellenőriznék, s ezzel valóban nőne az Országos Rádió és Televízió Testület tervezett utódja, a Nemzeti Médiahatóság jogköre.

Az egyik legjelentősebb változás a közszolgálati médiumoknál várható. A tervezet szerint három - Magyar Televízió, Magyar Rádió, Duna Televízió - közszolgálati részvénytársaságot hoznának létre. Ezeket egy-egy vezérigazgató irányítja majd, mindhárom médiumot egy úgynevezett Tulajdonosi Vagyonkezelő Testület ellenőrzi, a kuratóriumok megszűnnének. A Közszolgálati Tanácson keresztül finanszírozzák a közszolgálati rt.-ket.

A mobiltelefonokon keresztüli műsorszórás - köznyelvben mobiltévézés - szabályozására is kiterjed az új törvény, ennek hiányát a közelmúltban többen is kifogásolták.

Az internetes oldalak ellenőrzésére leginkább a médiaszolgáltatók, azaz a kereskedelmi, közszolgálati rádió és televíziós csatornák számíthatnak az új törvény szerint - olvasható a Magyar Hírlapban.
Forrás: MTI