Párton belüli ellentétek

A Lisszaboni Szerződés parlamenti jóváhagyásának megakadályozásával fenyegetőzik a legnagyobb cseh kormányerő, a Polgári Demokratikus Párt (ODS), ha az ellenzék nem adja áldását a cseh-amerikai radarszerződésre. Ezt Mirek Topolánek miniszterelnök egy lapi

Mirek Toplánek, aki egyben a kormányzó ODS elnöke is, a nemrég elveszített regionális önkormányzati és részleges szenátusi választás után politikai karrierjének legnehezebb időszakát éli.

Belső ellenzéke az ODS decemberi tisztújító kongresszusán megpróbálja meneszteni a párt éléről, míg a parlamenti ellenzék a kormányfői tisztségről való lemondását vagy a reformok leállítását követeli.

Európában pedig megkérdőjelezik, hogy az irányítása alatt álló kormány képes-e levezényelni a jövő év első felében Csehország európai uniós elnökségét.

Ráadásul a parlament alsóházában a vártnál nagyobb bonyodalmak mutatkoznak az amerikai radarállomással kapcsolatos megállapodás megvitatása során.

A Respekt című társadalompolitikai hetilap legutóbbi kiadásában megjelent interjúban Topolánek elmondta: nem lát különösebb problémát abban, hogy a cseh ellenzék néhány kormánypárti honatya segítségével elérte: a jövő tavaszra halasztották a döntést a cseh-amerikai radarszerződésről.

Ez szerinte az új amerikai elnök beiktatásával indokolt, ám nem hiszi, hogy a Fehér Ház új ura alapvetően megváltoztatná Washington külpolitikáját. A halasztás viszont gondot okozhat Prága uniós elnökségével kapcsolatban, ugyanis a megállapodás nélkül a képviselőház nem szavazza meg a Lisszaboni Szerződést, az ODS ugyanis nem támogatná a dokumentumot.

A cseh parlament két háza októberben kezdte meg vitát a Csehországban felépítendő amerikai radarállomásról. A szerződésnek jelenleg nincs meg a többségi támogatása a képviselőházban, és az ellenzéknek sikerült elérnie, hogy későbbre halasszák a döntést.

A Lisszaboni Szerződést a polgári demokraták egy része az alkotmánybíróság elé utalta, mert úgy vélik, hogy annak bizonyos részei ellentétesek a cseh törvényekkel. Az alkotmánybíróság álláspontját ebben a cseh társadalmat erősen megosztó kérdésben a tervek szerint várhatóan november 25-én hirdetik ki. Csehország 2009. január elsején veszi át az Európai Unió soros elnökségét.
Forrás: inforadio