Hamiltonnak még két világbajnoki cím kell

Még kétszer kell megismételnie vasárnapi diadalát Lewis Hamiltonnak, a Forma-1 újdonsült világbajnokának, hogy megkaphassa álomautóját, egy McLaren F1 LM-et.

Ron Dennis csapatfőnök ugyanis ebben az esetben odaadja a brit kiválóságnak azt a wokingi főhadiszálláson kiállított modellt, amely egyike az 1995-ben legyártott hat példánynak, és becslések szerint 8 millió dollárt (1,6 milliárd forint) ér.

"Keményen fogok dolgozni, hogy megszerezhessem ezt a csúcskocsit. Tízéves koromban kaptam karácsonyra egy szép könyvet, amelynek ez volt az címlapján, azóta vágyom rá. Minden alkalommal, amikor belépek a gyárba, megcsodálom, kinyitom az ajtóit, megszagolom. Ez a világ legszebb és legdrágább autója, és szeretném megkapni" - mondta a 23 éves pilóta.

A cég büszkesége - amely Bruce McLaren versenyszínének emlékére csak narancssárgában létezik - 680 lóerős, 2,9 mp alatt éri el a 100 km/órát, végsebessége pedig 362 km/ó. Az öt eladott darabból három a brunei szultán garázsában található.
Forrás: MTI