Emléktáblát avattak

Katonai tiszteletadással felavatták Jánosi Ferenc, a Nagy Imre-perben nyolc év börtönre ítélt politikus emléktábláját Budapesten hétfőn, halálának 40. évfordulója alkalmából a Nagy Imre Alapítvány szervezésében.

Az emléktáblát a leleplezés után megkoszorúzta Jánosi Ferenc lánya és fia, Jánosi Katalin és Jánosi Ferenc, valamint a család hozzátartozói, ezen kívül a honvédelmi miniszter nevében Holló József altábornagy, a Hadtörténeti Intézet és Múzeum főigazgatója, Csoma Gyula, a Nagy Imre Alapítvány kurátora, továbbá az Igazolt Magyar Szabadságharcosok Világszövetségének elnöke, Bocskai T. József.

A barátok nevében Vitányi Iván szociológus beszédében megemlítette: Jánosi Ferenc a társadalmi kérdések összességére baloldali módon keresett megoldást, ugyanis a második világháború eseményei "megérlelték benne a baloldaliságot". Amikor a Népművelési Minisztériumban dolgozott, "minden jó ügyet támogatott szerény szóval, halkan, de bátran".

Megjegyezte, hogy Jánosi Ferenc "együttműködött mindenkivel, aki a haladást akarta", 1956-ban az értelmiség forradalmi bizottságában is részt vett. "A felelősség embere volt, mert "azok közé tartozik, akik előreviszik a történelmet", így "azt kívánjuk, hogy minél több ilyen ember legyen a mai közéletben" - tette hozzá.

Jánosi Katalin felolvasta Lőcsei Pál újságíró negyven évvel ezelőtti, akkor politikai okok miatt el nem hangzott gyászbeszédét, melyben az állt: "a szelídség és a jóakarat sugárzott minden jellemvonásában", soha nem látták ingerültnek. Jánosi Ferenc a gondolat-, szólás-, és lelkiismereti szabadság eszméjét vallotta, műveltsége formálta őt vonzó egyéniséggé - hangzott a nekrológ.

Jánosi Katalin az MTI-nek elmondta: kötelességének érezte, hogy édesapja munkásságának emléktáblát állítsanak, amit a Nagy Imre Alapítvány segítségével tettek meg. Ebben megnyilvánul "édesapja iránt érzett gyermeki szeretete", és testvérével együtt örülnek, hogy ennek kézzel fogható nyoma is marad.

Jánosi Ferenc (1916-1968) Sárospatakon református lelkészi, a Debreceni Tudományegyetemen magyar-latin-görög szakos tanári oklevelet szerzett, majd magyar irodalomból doktorált. A második világháborúban tábori lelkész-főhadnagyként szovjet hadifogságba esett, ahol antifasiszta propagandamunkára jelentkezett. A Vörös Hadsereg által kiadott Magyar Újság szerkesztőségében dolgozott.

Feleségül vette Nagy Imre lányát, Nagy Erzsébetet. A debreceni Ideiglenes Nemzeti Kormány Honvédelmi Minisztériumának osztályvezetője, később a népművelési miniszter első helyettese (1951-54) lett. A Hazafias Népfront Országos Tanácsának főtitkára (1954-55), majd a Petőfi Irodalmi Múzeum főigazgatója (1955-57) volt. Az 1956-os forradalom és szabadságharc után a Nagy Imre-perben elítélték, 1960-ban amnesztiával szabadult. A XIII. kerületben egy közért vállalatnál tervelőadóként dolgozott, 1963-tól pedig a Pest Megyei Levéltárban az országszerte kibontakozó helytörténeti krónikaíró-mozgalom egyik irányítója volt.
Forrás: MTI