8 százalákos BKV-tarifaemelés várható

A tavalyi és az idei 13-13 százalékos tarifaemelésnél kisebb mértékű, átlagosan 7,9 százalékos jegy- és bérletáremelést javasol jövőre a BKV igazgatósága a döntésre jogosult fővárosi önkormányzatnak - erősítette meg az MTI-nek egy internetes blog értesülé

A kotottpalya.blog.hu saját információra hivatkozva hétfőn azt írta, hogy átlagosan 7,9 százalékkal emelkednek a BKV tarifái jövő évtől, így egy jegy 290, a bérlet 8.900 forintba kerül majd.
A blog információi szerint: az egyszeri utazásra jogosító vonaljegy pontosan 7,4 százalékkal kerül majd többe a mostani 270 forintos árnál, míg a bérlet 7,8 százalékkal lesz drágább a jelenlegi 8.250 forinthoz képest.

Tóthfalusi György a 7,9 százalékos áremeléssel kapcsolatban az MTI-nek azt mondta: a múlt héten az igazgatóság ülését követően, úgynevezett levélszavazással foglaltak így állást. A testület előtt szerepelt egy átlagosan 10 százalékos javaslat is, ezt azonban elvetették. Az önkormányzathoz továbbítandó javaslatukban a 7,9 százalékos átlagos tarifaemelés kapcsán a felnőtt buszbérletek ára 8.900 forintra, a vonaljegy ára pedig 290 forintra drágulna.

Tóthfalusi György közölte, a döntésüknél az volt az elsődleges szempont, hogy a tarifabevételek legalább a jelenlegi, csaknem 50 százaléknyi részt fedezzék a cég költségvetésében. Hozzátette, hogy a társaság terhei egyre emelkednek, például az energiaárak drágulása és az adósságszolgálati terhek és a bérköltségek növekedése miatt.

A BKV jövő évi tarifáiról a végső szót a Fővárosi Közgyűlés mondja majd ki, várhatóan csakúgy, mint az elmúlt két évben most is egy decemberi, rendkívüli ülésen.
Forrás: MTI