Meggyalázták Huszein holttestét

Felakasztása után hatszor is kést döftek Szaddam Huszein holttestébe - állítja a korábbi iraki elnök sírját őrző fegyveresek vezetője, aki két évvel ezelőtt közreműködött a bukott diktátor temetésén. Egy törzsi vezető határozottan visszautasította az állí

Az őrség vezetője, a 45 éves Talal Miszrab a Times brit napilapnak adott interjúban azt mondta: hat szúrt sebet látott Szaddam Huszein holttestén, négyet elöl, kettőt a háton, emellett az arcon is sérülés nyomai látszottak.

A férfi szerint körülbelül háromszáz ember látta ezeket a sebeket, amikor a kivégzés utáni napon, 2006. december 31-én eltemették Irak korábbi elnökét.

Egy beszámoló szerint Szaddam Huszein törzsének korábbi, azóta meghalt vezetője szintén azt állította, hogy a holttesten szúrt sebeket látott.

Több iraki politikus és törzsi vezető is tagadja ugyanakkor, hogy a bukott diktátor holttestét meggyalázták volna a kivégzés után. A volt elnök törzsének mostani vezetője az istenére esküdött meg, hogy a tetem az arcán lévő zúzódástól eltekintve érintetlen volt. Hasonlóan nyilatkozott az a biztonsági tanácsadó, aki végigkövette a kivégzést és a temetést.

Núri al-Maliki iraki miniszterelnök októberben azt mondta: megbüntették azokat az őröket, akik felakasztása előtt gúnyolták Szaddam Huszeint, ezeket a megjegyzéseket leszámítva azonban nem történt semmi rendellenesség az ítélet-végrehajtás során.
Forrás: Inforadio