Régi-új vezető a Szabó Ervin élén

November 1-től újabb ötéves ciklusra kapott megbízatást Margittai Katalin a Budapesti Művelődési Központ (BMK), Fodor Péter pedig a Fővárosi Szabó Ervin Könyvtár (FSZEK) vezetésére. A kinevezési okmányokat Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes és Bőhm

Ikvai-Szabó Imre elmondta: a felmérések szerint átlagban minden fővárosi évente legalább háromszor megfordul a Fodor Péter és Margittai Katalin által vezetett intézményekben, melyek "kulturális alapközműként" viszik el a budapestiekhez a kultúra értékeit.

Bőhm András kiemelte: a két intézményvezető nagy hangsúlyt fektet az esélyegyenlőség érvényesülésére, a különböző korosztályok differenciált megszólítására és az informatikai fejlesztésekre, az internetes megjelenésre.

Fodor Péter elmondta: 2001-re megvalósult a FSZEK központi épületének rekonstrukciója, így erre az alapra épülhetett a következő esztendőben benyújtott, hatéves fejlesztési koncepció. 2002 és 2008 között kilenc új bibliotéka épült, jellemzően a főváros külső kerületeiben, illetve 23 tagkönyvtár rekonstrukciója valósulhatott meg, így a FSZEK hálózatába jelenleg 57 tagintézmény tartozik. A főigazgató beszámolója szerint befejeződött a teljes informatikai fejlesztési rendszer kiépítése, így az intézmény valóban használóbarát kiszolgálást tud nyújtani.

Fodor Péter megjegyezte: 35 tagkönyvtárat akadálymentesítettek, 11 helyen működik felolvasógép a vakok és gyengén látók számára, folytatják "könyvet házhoz" programjukat is, melynek keretében a mozgásképtelenek számára is hozzáférhetővé teszik az intézmény szolgáltatásait.

A tervekről szólva a főigazgató megemlítette: a következő öt évben 6-8 új könyvtár létesítésével számolnak Belbudán, Óbudán, Terézvárosban, Angyalföldön, Zuglóban és Soroksáron, de 10 tagkönyvtár rekonstrukcióját is tervbe vették.

Margittai Katalin elmondása szerint a BMK célja, hogy olyan szakmai szolgáltatásokat nyújtson, melyek innovációs értéket képviselnek. Fontosnak tartják a korszerű informatikai eszközök és technikák népszerűsítését. Akkreditált felnőttképzési intézményként a BMK-nak e területen is tervei vannak,elsősorban a művészeti képzést szeretnék bővíteni.

Mint a főigazgató megjegyezte, fontosnak tartják, hogy a művészeti szolgáltatások terén megismertessék a közönséggel Budapest multikulturális hagyományait, valamint kiadványaik, programjaik segítségével felmutassák a közösségi művelődés társadalmi hasznosságát.

Margittai Katalin a következő időszak legnagyobb kihívásnak az intézmény új helyszínre költözését tartotta. Mint a főigazgató az MTI kérdésére elmondta, a BMK "kinőtte a helyét", ezért gyakran kénytelenek máshol termet bérelni. Jelenleg egy VII. kerületi volt iskolaépület merült fel új helyszínként; ha a Keleti pályaudvarhoz közel található épület műszaki szempontból megfelelőnek bizonyul, még forrásokat is kell találni a felújításhoz - tette hozzá.
Forrás: MTI