Drága Kedves Országgyűlés!

Levelemet figyelmeztetésnek szánom. Figyelmeztetni szeretnélek, hogy veszély fenyegeti szent létedet. Bizonyos erők olyan megengedhetetlenül szemtelen dologra készülnek, melynek hatása a sokkterápiához lehet hasonlatos.

De több ez egyszerű ijesztgetésnél. Mondják, jobb félni mint megijedni. Én egyiket sem szeretem. És szeretném, ha te is elkerülnéd mindkettőt. Nem jó nekem az, ha te félsz, pláne, ha megijedsz. Ilyen érzelmek hatása alatt a hatékonyságod erősen romolhat, ne adj isten még az amúgy megkérdőjelezhetetlen ítélőképességed is maradandó csorbát szenvedhet.

Drága Felebarátom!

Féltelek! Egyes alávaló elemek, melyeknek neked még a létezéséről sem kellene tudjál, megpróbálnak – ó drága védelmezőnk, könnycseppek nélkül még kimondani is nehéz – feloszlatni téged. Eddig ez csak egy múló fejfájás lehetett neked, ám most igenis komoly veszélyforrás. Az Alkotmánybíróság – hogy mi a búbos fenéért is találták ki ezt a testületet – jóváhagyta ezeknek a csirketolvajoknak, ezeknek az anarchista, izgága elemeknek, hogy megkezdjék az aláírásgyűjtést arról, hogy feloszlassanak téged.

Téged, drága vérem, aki emlőiden szoptatod a felnövekvő generációt, aki oly sokat teszel hazánkért, mi több nemzetünkért! Téged, aki éjt nappallá téve erődön felül gürcölsz, aki kizárólag csak választó óhaját lesi! Akit nem érdekelnek kicsinyes anyagi gondok. Igaz, hogy egyesek elítélnek azért, mert túl sokat költesz magadra, mert olyan kiváltságokkal rendelkezel, amik másnak arcáról pirítaná le a szőrt, de hát ki figyel oda a rágalmakra.

Te, aki minden döntésed alapos megfontolással hozod meg, aki körültekintően csüngsz a civil szféra nehezen hallható szaván, és a független szakértők véleményét úgy iszod, mint medve az akácmézet, nem oszolhatsz csak úgy fel! Szükségünk van rád!

Figyelmeztető levelem azért íródik ily hévvel, mert létformáló sorsod folyását mindig is árgus szemekkel kísértem végig. Most azonban csak remegő kezem, véletlen nyálcseppet kibuggyantó szám, és honfivérrel telt szívem heves dobogása mutathatná meg, mily aggódó gondolatok fogalmazódnak meg bennem.

Magasztos Uram, Törvénykezű Bátyám!

Tudom, hogy a világ nagy gondban van. A pénzügyi gonosz válság kegyetlen réme már nemcsak hogy kopogtat, de ajtóstul rontott kis hazánkba. Ilyen esemény váratlan alkalom, felkészülni rá lehetetlen. Ezért tisztában vagyok vele, hogy munkád most temérdek. Ki se látszik. Ezért szeretnélek figyelmeztetni. Az istenadta nép mozgolódik! Találj ki valamit, mielőtt megszégyenítő cselekvésre késztet!

Egyszem Országgyűlésem!

Azzal szerencsére tisztában vagyunk mindketten, hogyha ezek a fajankó ellenállók összegyűjtenek 50 ezernél több aláírást, akkor az téged „csak” arra kötelez, hogy napirendedre vegyed saját feloszlatásod. Ez pedig azt jelenti, hogy azon a buta szavazáson a „nem” gombra kell tenyerelned. Nincs is ezzel gond. De a presztízs, Arany Csillagom! A presztízs, Szent Korona-gyomrú Mindenem! Azt ilyen helyzetben nem szabad elveszíteni!

Ezekben a válsággal agyonnyomott időkben csak rád számíthatunk! Ilyenkor minden lépésed aranylábnyomot hagy, mely világit, mit világít, ragyog előttünk, csökkentlátásúak előtt. Határozott öklöddel kell vezetned néped, mellyel ha kell, asztalrepedőset csapsz a tudatlanok felé, hogy messziről hallja mindenki döntésed eltökéltségét.

Ne hagyd hát magad szerelmetes vezérünk! Tégy valamit saját lejáratásod ellen! Ne engedd, hogy elfajuljanak a dolgok az öngyilkosságra való felbujtás rémisztő lehetőségéig! Kérlek, hallgass rám!

Üdvözlettel:
Egy érted aggódó polgár