Miskolci romacsúcs

A romakérdés volt a témája annak a tanácskozásnak, amelyen Miskolc és Borsod megye vezetői, valamint a rendőrség és a kisebbség képviselői is részt vettek - írta csütörtöki számában az Észak-Magyarország.

Káli Sándor miskolci polgármester (MSZP), Koncz Ferenc, a megyei közgyűlés alelnöke (Fidesz), Vereckei Csaba, Borsod megyei rendőrfőkapitány, Bordás Géza, a megyei cigány kisebbségi önkormányzat elnöke és Lakatos Attila megyei cigányvajda vett részt a megbeszélésen, amelyet Horváth József, a miskolci kisebbségi önkormányzat elnöke hívott össze.

A kétórás eszmecserén többen megállapították, hogy az ott élők tudják, milyen feszültség van a társadalomban, de Budapesten már nem feltétlenül. Példaként elhangzott, hogy nem tudhatják ezt a Rózsadombon élő jogvédők”, akik szegregációt látnak és kiáltanak, holott a helyzet e megfogalmazásnál, annak valódi tartalmánál sokkal bonyolultabb.

Káli Sándor úgy fogalmazott, hogy "helyzet van" Miskolcon és a megyében. Sorskérdés, hogy a romakérdésben tudnak-e lépni, és ha igen, mit. Hozzátette: a többségi társadalomnak is joga van nyugalomra és biztonságra, például azokban az avasi házakban, amelyek közül nem egyben "kezelhetetlenné vált a helyzet".

Koncz Ferenc szerint a megyei állapot talán még rosszabb, mint a miskolci. Úgy látja, nincs más út, mint az oktatás és a munka, és ez a téma az eddiginél sokkal őszintébb állami szerepvállalást igényel.

Lakatos Attila megyei vajda a cigányság helyzetéért mindenekelőtt a cigány vezetőket tette felelőssé, akik nem szóltak időben a romákat érintő problémákról.
Forrás: MTI