Szégyenletes Heti Válasz

Boross Péter volt miniszterelnök szégyenletes hírlapi közlésnek tartja a Heti Válasz csütörtöki számában megjelenő, neki tulajdonított állítást. Erről az MDF-es politikus szerdán beszélt az MTI-nek.

A Heti Válasz című hetilap online változata Boross Péter rárontott Dávid Ibolyára címmel közölt előzetest a csütörtöki számból. Az ajánló szerint a lehallgatási botrány után Boross Péter zárt ajtók mögött azt javasolta, hogy Dávid Ibolya és Almássy Kornél is lépjen vissza az MDF elnökségéért vívott harctól.

Boross Péter - aki minderről az MTI-től értesült - úgy reagált: három alkalommal - az MDF országos választmányi ülésén, majd a jelölőgyűlésen, valamint a tisztújító országos gyűlésen - fejtette ki véleményét az MDF elnöki tisztségéért induló két jelölttel kapcsolatban, ami akkor a sajtóban is megjelent.

Mint mondta, szégyenletes hírlapi közlésnek tartja a Heti Válasz csütörtöki számában megjelent írást, amely mögött egy szándékos, az MDF belső köreit zavaró tendenciát lát.

Boross Péter szeptember 27-én az MDF tisztújító országos gyűlésén azt mondta: amikor az előrehozott választás esélye "lóg a levegőben", akkor nem megfelelő az időpont a vezetőváltásra. Bár az normális, ha valaki az MDF-ben úgy véli, más vezetőre van szükség, ám ennek időpontja most nem megfelelő - mondta akkor az MDF korelnöke, hozzátéve, hogy az országgyűlési választások után egy-másfél évvel lehet ezt megtenni.

Az ellenzéki politikus a gyűlésen - amely sajtónyilvánosság előtt zajlott - úgy vélte: olyan helyzetben van az ország, olyan állapot alakult ki, amikor ott lóg a levegőben az előrehozott választás esélye. Ekkor súlyuk van a személyeknek. Tudomásul kell venni, hogy csak politikai súllyal, ismertséggel lehet a versenyt felvenni a politikai arénában - jelentette ki Boross Péter, hozzáfűzve: aki ezzel nincs tisztában, az árkot ás az MDF-ben.

Az MTI kora délutánig nem tudta elérni a hetilap főszerkesztőjét.
Forrás: MTI