Győzelemmel nyitott a Boston

A címvédő Boston Celtics hazai környezetben 90-85-re nyert a Cleveland Cavaliers ellen az észak-amerikai profi kosárlabda-bajnokság (NBA) nyitányán.

A találkozót mintegy 20 perces ünnepség előzte meg, melynek során a 17. bajnoki trófeájukat begyűjtő hazaiak felvonták az újabb zászlót a csarnok mennyezetére, továbbá a júniusi hősök átvették az aranygyűrűket. A "kelták" nagy triójából ezúttal a döntő legjobbjává (MVP) választott Paul Pierce jeleskedett 27 ponttal, Kevin Garnett azonban 11, Ray Allen pedig csak 8 pontig jutott. A túloldalon LeBron James 22 pontot dobott, de a hajrában kihagyott egy ziccert és két büntetőt.

Chicagóban a Pekingben olimpiai bajnok Michael Redd 30 pontja is kevésnek bizonyult a Milwaukee számára. A Bullsnál az idei amatőrbörzén (draft) elsőként elkelt Derrick Rose 11 ponttal mutatkozott be az NBA-ben.

Súlyos térdproblémái miatt ugyancsak most debütált a profik között Greg Oden, a tavalyi draft "győztese", ám a Portland üdvöskéje egy újabb sérülés következtében már a második negyedben lebicegett a pályáról. A TrailBlazerst vendégül látó, nyáron nagydöntős Los Angeles Lakers simán nyert, főként az előző alapszakaszban MVP Kobe Bryant 23 pontja és 11 lepattanója révén.

Eredmények:
Boston Celtics-Cleveland Cavaliers 90-85
Chicago Bulls-Milwaukee Bucks 108-95
Los Angeles Lakers-Portland TrailBlazers 96-76
Forrás: MTI