A bűnösök és a paprikajancsi

Nem tudok olyan emberek sikeréért küzdeni, akik engem nem szeretnek - ezt a megdöbbentő mondatot Ujlaky Virginie mondta még augusztusban a pekingi olimpián azután, hogy kisebb botrányt okozott viselkedésével. A vívó szövetség most döntött: a tőrcsapat tar

A csak kis ideje magyar lány nem volt hajlandó a többiekkel együtt edzeni Pekingben, és a legfontosabb összecsapások előtt nem melegített együtt a többi lánnyal, valamint a csapatverseny elődöntőjében elhagyta az előre kijelölt zónát, székeket rugdosott mérgében, mert nem cserélték be. Így vált a női tőrcsapaton belüli marakodás országos felháborodást kiváltó vérfolyatós incidensé. Szidalmazásról, fenyegetésekről, igénytelenséget tükröző melegítőtaposásról szóltak a hírek akkor, és szólnak még ma is.

A Magyar Vívó Szövetség fegyelmi bizottsága ugyanis mostanra hozta meg döntését az üggyel kapcsolatban. Bár ne tette volna... A döntés ugyanis - egy évre zárták ki a válogatottból Ujlakyt, de ezt felfüggesztették - enyhén szólva is megmosolyogtató. Vagyis inkább röhejes - még akkor is, ha valószínűleg Ujlaky sportszerűtlen, vérlázító és egyben elszomorító fegyelmezetlenségéig vezető okokat csak a válogatott tagjai és az ő edzőjük tudja pontosan. Tudják, de elmondják-e?

Így nem lehet rendet tartani, hogy a kapitányt meg lehet verni, a melegítőt meg meg lehet taposni...

Így kommentálta a fegyelmi bizottság döntését a lányok mestere, Bernát Zoltán. Az edző szerint Ujlaky az ameriakiak ellen elveszített elődöntő után hátba vágta őt, majd megtaposta magyar címeres melegítőjét. Mindezek után pedig betette a csapatba Knapek Edina helyére a bronzmeccsen.

Mértéktartó, korrekt és igazságos döntést hoztunk...

Ezt pedig már Torday Kálmán, a fegyelmi bizottság elnöke nyilatkozta az "ítélethirdetés" után. Mértéktartó, annyi szent. Korrekt? Az a baj, hogy sokan Magyarországon félreértelmezik ezt a kifejezést, vagy nem is tudják, hogy mit jelent igazából. Na, de igazságos? Könyörgöm, igazságról csak és kizárólag akkor beszélhetünk egy a piros-fehér-zöld melegítőjét megtaposó francia-magyar vívóval kapcsolatban, ha úgy eltiltjuk, kirúgjuk, kitiltjuk és elmarasztaljuk, hogy meg sem áll Franciaország legtávolabbi pontjáig, a messzi breton vidékig.

Ezzel szemben... Már azt az illetékest is nehezen értem meg, aki szerint mindenképpen szüksége volt a magyar válogatottnak a francia importra. Főleg, hogy a jó Virginie csak franciául beszél - ezen a nyelven küldte el a fegyelmi bizottságnak is a nyolcoldalas nyilatkozatát még hetekkel ezelőtt. Je ne comprends pas. Nem értem. Tényleg nem. Az egyik a pekingi eredménytelenségtől begőzölt szurkoló például Ujlaky fényképét nézve megjegyezte, hogy nem tudja, mit is keres egy francia férfi a magyar női tőrcsapatban. Persze mi ezt nem mondjuk, csak megjegyezzük: azért egy "je suis désolée"-t (sajnálom) elereszthetett volna a magát vérig sértettnek érző Ujlaky. De minimum egy hanyag pardont. Ha már korrektségről beszélünk.

Ráadásul a fegyelmi bizottság ülésén egy az egyben tagadta, hogy megtaposta volna a melegítőjét. Magyarok látták, de a francia tagadta. A francia nyert. Most képzeljék ezt el fordított szereposztásban: a magyar megtapossa a francia melegítőt. A franciák dühösek lesznek. A magyar meg többé nem lesz francia. Ilyen egyszerű ez.

Hanem akkor ki is itt az igazi bűnös és ki a paprikajancsi? Bűnös a magyar társaival szemben szemétkedő vívólány, de bűnös bizony a megkérdőjelezhető válogatási módszereket alkalmazó Bernát kapitány is. A paprikajancsi meg az álnaiv, vagy inkább a felelősséget még csak véletlenül sem vállaló szövetség, amely ezzel a felfüggesztett eltiltásos döntésével saját magának ártott a legtöbbet. Miközben csodálkoznak a szakemberek, hogy egyre kevesebb gyerek akar vívni tanulni.

Az egész üggyel kapcsolatban egyébként mindössze egyetlen érdemi kérdés maradt. Amit akár Ujlaky Virginie-nek is feltehetnénk, ha már ilyen nagy hongroise a lelkem. Szóval Où sont les toilettes (merre van a mosdó)?

Ez az egész ügy a kicsinyes hazugságokkal és az egymást lejáratni szándékozó intrikus szereplőkkel ugyanis oda való. De nem a francia toilette-re, hanem a jó magyar budira.