További egyeztetésekre is nyitott az MSZP

Az MSZP nyitott minden további ötpárti tárgyalásra, akár a gazdasági válság elleni teendőkről, akár az önkormányzati rendszer szükséges reformjáról, vagy a képviselők fizetésének befagyasztásáról legyen szó - közölte Lendvai Ildikó, az MSZP országgyűlési

Gyurcsány Ferenc miniszterelnök kezdeményezésére előzőleg a nap folyamán Budapesten ötpárti egyeztetést tartottak, amelyen a kormányfő a Nemzetközi Valutaalappal IMF) kötendő megállapodással összefüggésben stabilizációs és növekedési megállapodást kezdeményezett.

Lendvai Ildikó közleményében azt írta, a szocialista párt szükségesnek tartja a politika finanszírozásának tisztába tételét, ezért új tárgyalásokat javasol a párt- és kampányfinanszírozási törvény megalkotásáról, valamint elengedhetetlennek és természetesnek tartja, hogy a közszféra dolgozóihoz hasonlóan a képviselők fizetése se emelkedjen.

Az MSZP frakcióvezetője kitért arra, hogy a keddi ötpárti egyeztetésen a Fidesz és a KDNP részéről egyetlen komoly javaslat sem hangzott el.

A Fidesznek fel kellene függesztenie hadakozását az uniós intézmények és a valutaalap, valamint a felelős hazai gazdasági szereplők véleménye ellen, és nem szabadna fedezet nélküli adócsökkentést ígérgetnie - hangsúlyozta a kommünikében Lendvai Ildikó.
Forrás: MTI