Sólyom László Draskovics Tiborral tárgyalt

Sólyom László köztársasági elnök kedden a Sándor-palotában fogadta Draskovics Tibor igazságügyi és rendészeti minisztert, aki tájékoztatást adott arról, hogy a tárca milyen változtatásokat készít elő az államfő által a parlamentnek visszaküldött, az ameri

A találkozón az igazságügyi miniszter arról adott tájékoztatást az államfőnek, hogy az amerikai vízummentességhez kapcsolódó megállapodáshoz fűzött államfői kifogások ügyében a tárca milyen változtatásokat készít elő a bűnügyi nyilvántartás szabályozása terén - olvasható a közleményben.
Sólyom László köztársasági elnök október 20-án küldte vissza a parlamentnek az amerikai vízummentességhez szükséges megállapodás kihirdetéséről szóló törvényt.

"Úgy találtam, hogy ez az egyezmény nem vet fel alkotmányossági problémát, viszont olyan veszélyek vannak, hogy az egyezmény túlságosan széles körben enged meg hozzáférést az amerikai félnek a magyar bűnügyi nyilvántartáshoz" - fogalmazott az államfő akkor az MTI kérdésére.

A köztársasági elnök arra kérte az Országgyűlést, hogy a megállapodást csak az után fogadja el újra, hogy az ujjlenyomat- nyilvántartás hazai szabályait megnyugtatóan rendezte.Az adatcsere-megállapodás ugyanis egyebek mellett lehetővé teszi az amerikai hatóságok számára, hogy megvizsgálják, hogy egy birtokukban lévő ujjlenyomat szerepel-e a magyar ujjlenyomat-adatbázisban.

Ugyanakkor a bűncselekmény elkövetésével nem vádolt emberek ujjlenyomatai is benne vannak a magyar nyilvántartásban - tájékoztatta akkor az államfői hivatal az MTI-t.
Forrás: MTI