Félreinformálhatták a Ferrarit

A Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) közleményben igyekezett megnyugtatni a Ferrari csapat döntéshozóit, jelezve, egyelőre nincs szó arról, hogy egységesítik a motorokat.

A Ferrari vezetősége hétfőn kilátásba helyezte az istálló kivonulását a Forma-1-ből, amennyiben 2010-től egyenmotorokkal zajlana a világbajnoki vetélkedés.

"Úgy tűnik, a Ferrari vezetőit félreinformálták" - áll az FIA keddi reagálásában. Ebben a nemzetközi szövetség közli, több lehetőséget vetett föl, ezek közül az egyik volt az egységesítés, de van olyan javaslat is, amely szerint a gyártóknak közösen kellene garantálniuk, hogy a független csapatoknak kevesebb mint ötmillió euróért biztosítanak motorokat idényenként.

A Ferrari mellett egyébként a Toyota is jelezte, hogy nem kér a motoregységesítés ötletéből.
Az idei világbajnokság vasárnap Interlagosban ér véget.
Forrás: MTI