Százezrek Obama kampányrendezvényén

Minden korábbinál nagyobb, a rendőrség becslése szerint több mint százezres tömeg gyűlt össze vasárnap Barack Obama amerikai demokrata párti elnökjelölt kampányrendezvényén a Colorado szövetségi állambeli Denverben. Obama, aki kilenc nappal az elnökválasz

A republikánus párti jelölt az NBC tévécsatornának vasárnap reggel ugyanis úgy nyilatkozott, hogy a párt "ugyanazon filozófiáját" vallja, mint a hivatalából jövő januárban távozó George Bush elnök. Obama úgy fogalmazott, hogy McCain végre valamelyest őszinte volt, bevallotta, hogy közte és Bush között valójában sok a hasonlóság.
Forrás: MTI