81 évesen a neten találta meg a szerelmet

Egy 81 éves kínai férfi bebizonyította, hogy a kor nem lehet akadálya az internetes szerelemnek és feleségül vette azt az 58 éves asszonyt, akit a világhálón ismert meg.

A Beijing News című angol nyelvű kínai lap hétfőn számolt be Vu Csie-csin (Wu Jieqin), az öregotthonban élő nyugalmazott művészettanár és a nála 23 évvel fiatalabb Csiang Hsziao-hui (Jiang Xiaohui) hét végi házasságkötéséről.

"Az internet nemcsak a fiataloké. Nincs szabály arra, hogy idősebbek ne kereshessenek online szerelmet" - nyilatkozta a boldog férj, aki elárulta, hogy 1998 óta használja az internetet. Szerelmük azonban nem volt akadálytalan: kedvese 85, illetve 86 éves szülei úgy gondolták, hogy a vőlegény kissé koros. A menyasszony azonban meggyőzte őket. "A hangja nagyon fiatalos. Nem olyan, mint a nyolcvanéveseké" - mondta Csiang.

A pár azután találkozott, hogy az egy évtizeddel korábbi válás óta magányos Vu társkereső hirdetést adott fel egy diák segítségével tavaly egy kínai honlapon. Az ezüstös hajú nyugdíjas azonban válogatós volt, jelentkező kortársai nem feleltek meg neki, így eljutott a 40-es, 50-es nőkhöz.
Vu elmondta, hogy e fiatalabb korosztályból több mint 50 nő válaszolt pozitívan hirdetésére, ajánlkoztak az Egyesült Államokból, Ausztráliából és Ukrajnából is

A férfi többekkel is találkozott, de a "villámcsapás" akkor érte, amikor megismerte a szecsuani (Sichuan) nyugalmazott vasutasnőt, Csiangot. Annyira szilárdnak érzi kettejük összetartozását, hogy szerelméért képes Pekingből Szecsuanba költözni.
Forrás: MTI