Tíz kiló fél év alatt

Három éven belül kapható lesz az a fogyókúrás gyógyszer, amellyel akár tíz kilót is leadhatunk mindössze hat hónap alatt. A Koppenhágai Egyetem kutatói annak a tezofenzin nevű hatóanyagnak a hatását vizsgálták, amelytől szakemberek azt várják, hogy a köze

Összesen 200 férfin és nőn tesztelték a tablettát úgy, hogy azt hat hónapon keresztül naponta egyszer szedték be a kísérleti alanyok egy része. A teszteredmények bebizonyították, hogy azoknak, akik kaptak a csodapirulából, nyolcszor nagyobb volt az esélyük 10 kiló leadására, mint azoknak, akik csak placebót kaptak.

A Lancet orvosi szaklapban publikált tanulmány szerint átlagosan nagyjából 10 kilót fogytak fél év alatt azok, akik szedték a fogyasztótablettát - ez pedig kétszer akkora súlyveszteség, mint amit a most kapható pirulákkal lehet elérni.

Szakértők úgy vélik: a tezofenzin, amelyet eredetileg az Alzheimer- és a Parkinson-kór kezelésére fejlesztettek ki, az agyban keletkező három, az éhségérzetre hatással levő vegyület szintjét változtatja meg, a szerotoninét, a dopaminét és a noradrenalinét.

A kutatók ugyanakkor felhívják a figyelmet arra, hogy a szernek komoly mellékhatásai lehetnek: émelygés, hasmenés, szorulás, álmatlanság vagy hangulatváltozás.

Valószínűleg jövőre indulhatnak el a fogyasztótabletta nagyszabású kísérletei, és három éven belül már kapható is lesz a szer.
Forrás: InfoRadio.hu