Az animáció világnapja

Nemzetközi és hazai filmválogatásokkal, most bemutatkozó és már elismert művekkel, szakmai fórumokkal és képregényvásárral várják az érdeklődőket több budapesti moziban az animáció világnapja alkalmából.

Október 28-án, az animáció világnapján a KINO (volt Szindbád Mozi) kedden és szerdán az animációs filmeknek adja át a terepet: a legkülönfélébb nemzetek animációs stúdióinak munkái, a Moholy Nagy Művészeti Egyetem legjobb vizsgafilmjeiből készült válogatás, a világ megannyi tájáról származó rövidfilmek, dokumentarista alkotások és egy nyolcvanas évekbeli magyar klasszikus, Kovásznai György Habfürdő, zenés rajzfilm szívdobbanásra című műve szerepel a kétnapos rendezvényen - közölték a szervezők az MTi-vel.

Szakmai fórumok és képregényvásár is színesíti a filmes programot, amelyet az Uránia Nemzeti Filmszínházban megismételnek - az egész vasárnap zajló vetítések ingyenen látogathatóak.
A Nemzetközi Animációs Filmszövetség (ASIFA) magyarországi szervezete, a Manifeszt/ASIFA Hungary, a Kovásznai Kutatóműhely és a Mozinet Magazin együttműködésében megvalósuló program több vidéki városban, köztük Debrecenben és Nagyváradon is látható lesz.

Az ünnep alkalmából a Marczibányi Téri Művelődési Központ animációs filmklubot indít: az elsősorban a hazai animációs műhelyek munkáját a kezdetektől napjainkig bemutató vetítéssorozat október 28-án veszi kezdetét. A művelődési központ tájékoztatása szerint az Animarczi filmklub a magyar mesterek mellett a szakma legnevesebb külföldi alkotóinak munkásságába is beavatja majd a nézőket.

Az animáció világnapjának megünneplését a Nemzetközi Animációs Filmszövetség kezdeményezte 2002-ben. 1892-ben ugyanis e napra esett a mozgókép-vetítés egyik úttörője, Emile Reynaud Optikai Színházának első nyilvános vetítése Párizsban, azaz ezen a napon történt az egyik első próbálkozás a rajzolt figurák vetítésére.
Forrás: MTI