Vulkáni közegben jobb az ősleves

Miller professzora, Harold Urey irányításával az őslégkör elemeit - metánt és ammóniát - egy lombikba töltötte, egy másikba pedig vizet, majd hő és elektromos kisülések segítségével a reagáltatta a két edény tartalmát.

Mindössze egy hétre volt szükség, hogy a metán tizenöt százaléka szerves vegyületekké alakuljon. Ezzel Miller elsőként bizonyította, hogy az alapvető biológiai építőelemeket elő lehet állítani (abiotikus) természetes körülmények közt.

Professzorával együtt 1953 májusában a Science című folyóiratban publikálták az azóta klasszikussá vált kísérlet eredményeit öt aminosav keletkezésétről. Egy második kísérlet eredményei azonban sose kerültek a nyilvánosság elé - erre csak most bukkant rá néhány amerikai kutató.

Ebben a változatban Miller a meglévő szerkezethez hozzátoldott egy második összekötő csövecskét, amelyik az "erősen gőzölgő, vulkanikus körülményeket" imitálta - amint arról Adam Johnson és kollégái 55 évvel később szintén a Science-ben tudósítanak. Millers "örökösei" mindkét kísérlet maradványát megvizsgálták tüzetesebben, és meglepő felfedezéseket tettek.

A "klasszikus" vizsgálatnál a jobb elemző módszereknek köszönhetően kimutatták, hogy nem öt, hanem 14 aminosav keletkezett. A második kísérlet lombikjainak vizsgálatakor pedig 22 olyan szerves vegyületre leltek, amelyekből egykoron az élet keletkezhetett.

Örök rejtély marad, hogy Miller miért nem publikálta a második kísérlet eredményeit. Johnson szerint lehetséges, hogy elégedetlen volt az eredményekkel, "és ezért csak az egyszerűbb kísérlet eredményeit adta be a Science-nek".