Szerbia a 4. legögerebb

Szerbia a világon a 4. helyen áll az idősek lakosságon belüli részarányát tekintve, a népesség öregedése az egyik legnagyobb kihívás az ország számára - hangzott el kedden egy belgrádi tudományos tanácskozáson.

Szerbia lakóinak átlagéletkora jelenleg 41,3 év, és a népességen belül nagyjából egyformán vannak jelen a fiatalok és a 65 évnél öregebbek. Előbbiek az ország lakóinak 19,7 százalékát, utóbbiak pedig 17,24 százalékát teszik ki.

A férfiak átlagos várható élettartama jelenleg 71, a nőké pedig 76 év - mondták szakértők a "Szerbia öregedése - a XXI. század kihívása" címmel a szerb tudományos akadémia, gerontológiai és geriátriai szakmai szervezetek által összehívott tanácskozáson.

Ljubisa Rakic, az akadémia alelnöke nemzetközi előrejelzésekre hivatkozva közölte, hogy 2025-ig 11 százalékkal fog nőni az idős emberek aránya az összlakosságon belül, és hamarosan az öregek a Föld népességének 23 százalékát teszik ki.

Vladeta Jerotic akadémikus előadásában úgy vélte, hogy az öregedés folyamatában a pszichológiai-szellemi tényezőké a meghatározó szerep, mivel döntő hatással vannak a folyamat fiziológiai-biológiai részére.

Az öregedés gyakran jár - kiújult, vagy frissen kifejlődő - depresszióval, ami a legtöbbször félelemérzetben és konkrét okhoz nehezen köthető bűntudatban ölt testet - fejtette ki a szakember.
Forrás: MTI