Elege van a debreceni MSZP-nek a milliárdos elvonásokból

Az MSZP debreceni önkormányzati képviselői kezdeményezik, hogy a helyi vagyonkezelő tagvállalataiként működő, nyereséges vízmű és hőszolgáltató az idén és jövőre ne fizessen osztalékot az önkormányzatnak, s a tulajdonosi jogokat gyakorló vagyonkezelő se v

Az "Elég a milliárdos elvonásokból!" címmel tartott sajtótájékoztatón a politikus elmondta: az elmúlt három évben a két cégtől mintegy 2,6 milliárd forint osztalékot vont el a vagyonkezelő, miközben a vízmű és a hőszolgáltató kötelezettségállománya a múlt év végén csaknem 2,6 milliárd forint volt, ebből jelentős részt tesznek ki a hosszú lejáratú hitelek.

A szocialisták szerint a társaságok eredménye biztosíthatja a jövőben a társaságok stabil, biztonságos működését, s azt, hogy Debrecen lakosságának nem kell a szükséges és indokolt mértéken túl közüzemi díjakat fizetnie.

Varga Zoltán szocialista önkormányzati képviselő a sajtótájékoztatón egyfajta sarcnak nevezte, hogy eddig elvonták a két cégtől az osztalékot, s azt az önkormányzat többi cége veszteségeinek pótlására fordították.

A politikus közölte: biztos abban, hogy indítványukat a fideszes városvezetés is támogatja majd, s a két cég a szolgáltatások színvonalának javítására, illetve a szolgáltatási díjak mérsékeltebb emelésére fordíthatja a nyereségét.
Forrás: MTI