A kajak-kenu jövőjéről tárgyaltak

A Magyar Kajak-kenu Szövetség (MKKSZ) elnöksége keddi ülésén megvitatta a sportág jövőbeli stratégiájának vázlatát, amely számba veszi a legfontosabb feladatokat és részletesen bemutatja azt az új szakmai szervezeti struktúrát.

Az MKKSZ november 21-ére rendkívüli közgyűlést hívott össze, amelyen több ponton is kezdeményezi az alapszabály módosítását. A változás egyik legfontosabb oka, hogy új alelnöki struktúra alakulna ki, az általános alelnök mellett - aki ezek után a gazdálkodást is felügyeli - a szakmai alelnök kifejezetten a szövetség versenysport részéért lenne felelős.

Új elemként a szövetség szervezetileg is jelezni kívánja, hogy a következő időszakban a sportági fejlesztésekre, regionális kapcsolatok erősítésére helyezné a hangsúlyt, ezért életre hívná a fejlesztési alelnöki posztot. A változások a szakmai részt is jelentősen érintenék, a létrehozandó szakmai igazgatói státusz mellett a konkrét válogatottakkal kapcsolatos feladatokat a két kapitány – felnőtt és utánpótlás – látná el.

A szövetségi kapitányi posztot 1997 januárja óta betöltő Angyal Zoltán jelezte, bár kitölti áprilisig szóló szerződését, utána nem kívánja folytatni ezt a munkát.Az új posztokat a tervek szerint a szövetség a közgyűlést követően kiírandó pályázatok útján kívánja betölteni.Az elnökségi ülésen megjelent Molnár Zoltán, a Magyar Olimpiai Bizottság (MOB) ügyvezető igazgatója, aki a grémium előtt tolmácsolta a MOB elismerését a sportág elmúlt három olimpián nyújtott kiváló teljesítményéért.
Forrás: MTI