Oktatója gépkocsijával lépett meg

Összehangolt rendőri akció eredményként, a szomszédos megye területén sikerült elfogni a rendőröknek azt a tanulóvezetőt, aki oktatója pár perces távollétét kihasználva meglépett az autójával Békéscsabán - értesült a HavariaPress.

 A 20 éves fiatalember pénteken, nem sokkal déli tizenkét óra előtt hajtott el a békési megyeszékhelyen, majd szűk egy órával később, a 85 kilométerre fekvő Berettyóújfaluban sikerült megállítani. Ámokfutása közben az illető több balesetet is okozott, ezért több mint fél tucat különböző szabályszegés miatt indul eljárás vele szemben. Pénteken délelőtt fél tizenkettő körül Békéscsabáról értesítették a környező megyék rendőrségeit arról, hogy a megyeszékhelyen nem mindennapi esemény történt, miközben az egyik oktató épp vezetésórát adott tanítványának. Útközben ugyanis az oktató pár percre kiszállt az autóból, és ezt kihasználva tanítványa az oktatót hátrahagyva elhajtott a helyszínről. A rendőrök ezt követően több környékbeli útvonalon ellenőrző-átengedő pontokat állított fel, s ezek egyikénél, Berettyóújfalu bevezető szakaszán rövidesen felismerték a keresett autót, amint Mezősas irányából közelít. Az ott őrködő rendőr ekkor egyértelműen jelezte az autósnak a megállítási szándékát, azonban a fiatalember nagy sebességgel továbbhajtott mellette a városközpont irányába. A járőr jelzése alapján a helyi rendőrök is bekapcsolódtak az elfogásba, végül az egyik belvárosi lakótelep parkolójában sikerült elfogniuk a 20 éves ámokfutót. Az autós előtte egy parkoló, és két közlekedő személygépkocsival is összeütközött, de mindegyik helyszínről továbbhajtott. Vele szemben ezért a jármű önkényes elvétele mellett, cserbenhagyás, közúti veszélyeztetés, és több más szabályszegés miatt is eljárás indul.
Forrás: HavariaPress