Joghurttal a rák ellen

A joghurt rendszeres fogyasztásával jelentősen csökkenthető a hólyagrák kialakulásának kockázata - állítják svéd tudósok.

A stockholmi Karolinska Intézet kutatói szerint azoknál, akik naponta legalább kétszer esznek joghurtot, sokkal kisebb a valószínűsége a húgyhólyagrák kialakulásának, mint azoknál, akik csak alkalomadtán vagy egyáltalán nem fogyasztják ezt a tejterméket.

A svéd kutatók 80 ezer páciens étkezési szokásait vizsgálták kilenc éven keresztül. Az American Journal of Clinical Nutrition című szaklapban megjelent tanulmányból kiderül: azok, akiknél kialakult a húgyhólyagrák, nem ettek rendszeresen joghurtot, azok többsége viszont, akik rendszeresen fogyasztottak, daganatmentesek maradtak.

A kutatók szerint napi néhány adag joghurt a nőknél 45, a férfiaknál pedig 36 százalékkal csökkentheti a betegség kialakulásának kockázatát. A tanulmány szerint a patkánykísérletek már bebizonyították, hogy a joghurtban található tejsavbaktérium sikeresen veszi fel a harcot a hólyagrákkal szemben.

A húgyhólyagrák kialakulásának veszélye egyébként a dohányos férfiaknál a legnagyobb - figyelmeztetnek szakemberek.

A svéd kutatók szerint a rendszeres joghurtfogyasztás arról is árulkodik, hogy az illető jobban odafigyel az egészségére és a testére.
Forrás: inforadio.hu