Pert nyert a Fradi

A Ferencváros pert nyert Bill Jennings, a klub korábbi játékosának, Gera Zoltánnak az ügynöke, Vladan Filipovics egyik segítője ellen.

Jennings azért indított eljárást a zöld-fehérek ellen, mert Gera 2004-es eladásából nagyjából 130 millió forintnyi ügynöki jutalékot követelt: a magyar válogatott jelenlegi csapatkapitányát akkor másfél millió fontért (560 millió forint) vette meg az angol West Bromwich Albion.

"Jogerős az ítélet, a Fővárosi Ítélőtábla döntése értelmében nem kell fizetnünk egy forintot sem" - mondta Petró László, a Ferencváros jogi képviselője a klub honlapján.

"A bíróság elfogadta érveinket, melyek a következők voltak: úgy gondoltuk, hogy a szerződés több szempontból is semmis volt, hiszen jó erkölcsbe ütközött, jogszabályba is, és feltűnően értékaránytalan volt. Ezeket figyelembe véve az Ítélőtábla másodfokon nekünk adott igazat" - tette hozzá Petró.
Forrás: MTI