A gázreklám hőskora

Hol takarékosságra, hol pedig fogyasztásra ösztönözték a gázkészülékek használóit egy most megnyílt kiállítás tanúsága szerint, ahol a budapesti gázszolgáltatás 150 évének egyes tárgyi, képes és írásos dokumentumaival is megismerkedhet a látogató.

Az 1930-as évek gázreklámja címmel nyílt kiállítás a Fővárosi Gázművek Zrt. múzeumában (VIII. ker., Köztársaság tér 20.). A korabeli nyomtatványokat és reprodukciókat felvonultató tárlat végigvezeti a látogatókat a fővárosi gázszolgáltatás hőskorán, a gáz ipari felhasználásától az otthoni gázkészülékek reklámjain keresztül egészen a - társaság Andrássy úti tankonyháján és bemutatótermében - jelenleg is működő főzőtanfolyamokig.

A budapesti "gázreklám" 1913-ban, az Országos Iparművészeti Társulat útján kiírt plakát- és képeslap-pályázattal indult útjára. A plakátok, reklámbélyegek, számolólapok és filmek mellett a társaság ekkor alakította ki az Aranykéz utcai üzlet bemutató helyiségét, ahol főzőtanfolyamokat tartottak a gáztűzhelyek népszerűsítésére.

A reklámozás első jelentős változása az első világháborúhoz köthető, ugyanis a gázfogyasztók számának hirtelen megugrása és a gázszén-beszerzés akadozás miatt a takarékos gázhasználat propagálása lett a fő feladat.

Az Aranykéz utcai iroda megszűnése után átmenetileg a Királyi-palota lett a bemutatók és főzőversenyek helyszíne, egészen 1933-ig, amikor a mai Bajcsy-Zsilinszky úton alakították ki az állandó kiállítással bővített bemutatótermet.

A nagy gazdasági válság idején ismét a takarékos gázfelhasználás népszerűsítése került előtérbe. Ennek jegyében rendeztek olyan főzőversenyeket, amelyeken nemcsak a gázfelhasználás módja, hanem mennyisége is számított: a versenyzők teljesítményét a gáztűzhelyekre szerelt gázórákkal mérték.

A válság elmúltával, a 30-as évek derekán ismét a fogyasztás növelése lett a legfontosabb cél. A terjeszkedés egyik eszköze az építtetők meggyőzése volt arról, hogy az újonnan épülő házakat a gázkészülékek minél szélesebb körével szereljék föl. Az értékesítés elősegítése mellett a Gázművek presztízsének növelését is szolgálta a Budapesti Nemzetközi Vásáron való az állandó részvétel.

A Fővárosi Gázművek Zrt. mindig fontos feladatának tekintette, hogy a budapesti gázszolgáltatás tárgyi emlékeit, dokumentumait összegyűjtse és megőrizze. A gyűjteményt kezdetben több helyen állították ki, míg végül 1994-ben a köztársaság téri épületben végleges otthonra talált. A szakgyűjtemény 1996-ban múzeumi rangot kapott. A pénteken megnyílt tárlat mellett a múzeum fő attrakciója a fővárosi gázszolgáltatás jubileumi kiállítása, amely a kezdetek óta eltelt 150 évnek állít emléket az egyes korszakokra jellemző használati tárgyak, fényképek és dokumentumok segítségével.
Forrás: MTI